zene
2010. 04. 16.
Különleges mesterkurzus a Zeneakadémián
A párizsi Conservatoire improvizáció tanára, Vincent Le Quang vezetésével rendhagyó mesterkurzuson ismerkedhetnek meg a soundpainting, azaz a hangfestés elnevezésű módszerrel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói. A hétfőtől három napon át tartó képzés résztvevőinek záró koncertjét szerda este tartják a Zeneakadémia Kistermében.
Az első magyar soundpainting kurzust Fassang László orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára szervezi - közölte az MTI-vel az egyetem sajtóirodája.
Az amerikai Walter Thompson által az 1980-as években kifejlesztett soundpainting olyan speciális vezénylési technika, amely lehetővé teszi, hogy a karmester és a zenekar rögtönzésszerűen kommunikáljon egymással. A karmester, azaz a hangfestő így ott és akkor alkothat zeneművet.
A speciális jelnyelv egyaránt szól hangszeres és énekes zenészekhez, akár van gyakorlatuk az improvizációban, akár nincs. Lehetővé teszi azt is, hogy különböző felkészültségű és különböző zenei háttérrel rendelkező előadók közreműködjenek egy adott zenekaron belül.
Ezzel a mára igencsak gazdagnak mondható nyelvvel nem csupán a szabad rögtönzés lehetséges, hanem korábban létrehozott anyagok beépítése is. A módszer emellett igen értékes pedagógiai eszköz is, amely a kezdők és a profik körében egyaránt használható.
A mostani mesterkurzust vezető, Franciaországban született Vincent Le Quang diplomáit a Schola Cantorumban (összhangzattan, ellenpont, zeneszerzés) és a párizsi Conservatoire-on (dzsessz és improvizáció) szerezte. 2003-ban a La Défense nemzetközi dzsesszversenyen fedezték fel, ahol szólistaként és a zenekarával is elnyerte az első díjat.
Komponál különböző együtteseknek, amelyekben maga is játszik. The Course of the Moon címmel készített lemezt Fassang Lászlóval, a CD anyagát a Művészetek Palotájában is bemutatták. Improvizatív zenét játszó zenekarokat vezényel a soundpainting mozdulatok koreografikus "beszédével", a vezénylési technika mintegy hét éve épp az ő tevékenysége révén lett ismert Franciaországban. Le Quang 2007-től a párizsi Conservatoire improvizáció tanára.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Bemutatták Elena Poniatowska: Leonora – Leonora Carrington regényes élete című művét