Első regénye, a Földobott kő (1952), valamint ennek folytatása, a Szélvert porták (1956) széles epikai ölelésű családregénynek készült. A család egymást követő nemzedékeit 1887-től egészen 1946-ig kíséri nyomon. A cselekmény és a család életének helyszíne egy dél-dunántúli kisváros, Mohács, mint ahogy Rubin Szilárd minden művének ez a földrajzi táj adja a hátterét. A cselekmény időbeli és térbeli szálai – mint a család rokoni kapcsolatai is – szinte az egész történelmi Magyarországot behálózzák, alkalmat adva az írónak, hogy ne csak a kisváros, hanem az egész ország társadalmát kísérelje meg bemutatni. Az ábrázolás középpontjában a mohácsi iparoscsalád, Szokolayék élete, küzdelmei, feltörekvési próbálkozásai és kudarcai állnak, melyeket a családalapító anya alakja fog össze, fűz föl egyetlen szálra. Az ő figurája köré szerveződik az egész mű, az ő sorsa növekszik szimbolikussá a regény menetében. A szegény zsellérlány iparoscsaládba megy férjhez, ám múltjától soha nem lesz képes megszabadulni, egyetlen törekvése, hogy újabb és újabb generációk életét jobbá tegye, magasabbra emelje, hogy kitörhessenek abból a körből, melybe beleszülettek.

A két regény nagyszámú szereplőt vonultat föl, cselekménye igen szerteágazó. Az író elbeszélőtechnikája, ábrázolóképessége még kialakulatlan, szemléletét a sematizmus határozza meg. Ez a sematizmus azonban nem egyszerűen az 1950-es évek légköréből származik. Kétségtelen, hogy történelem- és társadalomábrázolásában – szegények és gazdagok antinómiája, a történelmi események és tények {762.} (1919, a párt szerepe, 1945) leegyszerűsített felelevenítése – ez a meghatározó. Ám a sematizálás nemcsak itt érvényesül: egyoldalúan szemléli a regény összes szereplőjét. A pozitív és negatív szereplők úgy állnak szemben e regényben, mint ördögök és angyalok. Még a legkidolgozottabb figurák is – az anya, dédunokája, Péter – vérszegények, egysíkúak, jobbára csak egy-egy motívum – a feltörekvés, a helykeresés – jellemzi őket. A sematikus világkép tehát romantikus életszemlélettel ötvöződik. Ez a szemlélet a szereplők pszichológiai motiváltságában és a cselekménybonyolítás következetlenségeiben, vadromantikus, melodramatikus túlzásaiban mutatkozik meg. A külső, auktoriális elbeszélés végig olyan tónusban tartja ezt a művet, hogy az megmarad egyedi, mégcsak nem is túlságosan hiteles történetnek. Egy-egy városképi leírás, hangulat érzékeltetése bizonyítja, hogy választott témája környezetét jól ismeri. A szerkezeti egyenetlenségek, a szemléleti sematizmus, az általában száraz stílus és szegényes nyelvi anyag mellett azonban e kevés részérték is elhomályosul.

A Csirkejáték című regény egészen más alkotás, a korábbi művekhez mindössze annyi fűzi, hogy itt is elsősorban a dél-dunántúli környezet – Mohács, Pécs, Szekszárd – adja a háttérrajzot, s talán még annyi, hogy főhőse – Angyal Attila – némely vonásában rokonságot mutat a Szélvert porták Szokolay Péterével. A regény azonban más típusú szemléletet, ábrázolásmódot tükröz. Nincs tablószerű társadalomkép, társadalomrajz, cselekménye is szűkösebb, koncentráltabb, a történet a külső eseményvilágból áttevődik a szereplők, főleg a főhős belső világába. A tér- és időkezelés itt nem lineáris: az író váltogatja a különböző síkokat, érzékeltetve, mintegy kivetítve a belső lélekállapotokat. A külső szerzői elbeszélést a főszereplő első személyű előadása váltja fel.

A cím szimbolikus értelmű, egy játék neve: "Amerikában úgy nevezik, hogy csirkejáték. Ki mer tovább a sínen maradni a robogó vonat előtt ..." Jelen esetben tulajdonképpen a történet lényegét jelöli, azt a már-már emberfeletti szenvedélyt, amely a főszereplőt a regény másik hőséhez, a gazdag pécsi patikuscsalád lányához fűzi. Szerelmi regénynek is nevezhetnénk a Csirkejátékot, hiszen ez a pusztító szenvedély áll a középpontjában. E kereteken belül azonban valójában egy személyiség önmaga keresése, múltjával, jelenével és jövőjével való szembesülése a mű tárgya. A regény, bár több évtizedet ölel föl a koalíciós időktől kezdve, kis metszetekben ábrázolja az ifjúkorból a felnőttkorba érő személyiség változásait, kialakulásának stációit. A személyiségrajzon, a szűkebb környezeti tényezőkön túl a társadalmi háttér alig jelenik meg. Az író éppen csak érzékelteti a koalíciós idők, majd az ötvenes évek atmoszféráját, mégis, sikerül felidéznie a különböző korszakok hiteles, megragadó légkörét. A mű alaptémája a szerelem, amely a főhős életén egyre inkább elhatalmasodik, pusztításba sodorja: vakon vállalt szenvedély ez, mely nem áll el a "robogó vonat" elől. Áttételesen így társadalmi vonatkozásai is vannak: jelképezi azt az általában vett rögeszmés ragaszkodást valamilyen eszméhez, amely mégsem kínál emberi önazonosságot, sőt elhatalmasodásával inkább pusztulást idéz elő.

Regénye témájában, megformálásában egyaránt eltér a hatvanas évek legtöbb kisregényétől. Nem az úgynevezett társadalmi kérdések kerülnek közvetlenül {763.} előtérbe, hanem a személyiség belső, alkati-lélektani problémái. A személyiség helykeresése, önazonosságának kutatása és önmagára találása nem közvetlen függvénye társadalmi-történelmi változásoknak. A forma szerkezeti megoldásai jól illeszkednek e lélekábrázolás különböző lépcsőihez. Drámai szituációk, idősíkváltások, olykor ironikus hangvétel jellemzik a lélekállapot változásait, a főhős lelki torzulásait. Különösen sikerültek a negyvenes évek kisvárosi környezetének, a kisvárosi ifjúság összezártságának, életének képei, hangulati megjelenítése. Kiérlelt, olykor a szecesszióba hajló stílus és elbeszélőtechnika jellemzi a Csirkejátékot. Struktúrája különbözik az akkori "oknyomozó" kisregénytől; szerzője nem akar fényt deríteni valamire, leleplezni valamit. A regény erőteljesebben létértelmező, mint a legtöbb kortársi alkotás, s ezért is lehetséges, hogy jelentése többértelmű, bonyolult láncolatú, nem szorítható leegyszerűsített sémákba. Ez egyben létszemléletének, világlátásának elmélyülését, gazdagodását is jelzi.