zene
2010. 04. 03.
Armel Operaverseny - megszületett az első forduló eredménye
Az Armel Operaverseny és Fesztivál budapesti első fordulója – a hagyományoknak megfelelően – három napon keresztül zajlott a budapesti Francia Intézetben március 30. és április 1. között.
A két fős zsűri – Pál Tamás, karmester és Michael Capasso, a New York-i Dicapo Opera Theatre igazgatója – kilenc énekest juttatott tovább a szegedi második fordulóba, melyre 2010. májusában kerül majd sor. Itt a versenyzők már a darabok rendezőinek, szerzőinek, s a partneroperaházak képviselőinek mutatkozhatnak be.
Magyar versenyzőink közül hét énekes készülhet a második fordulóra, a külföldiek közül pedig az Olaszországból érkezett Parra Simona és a szerb származású Natasa Sibalic jutott tovább.
Az idei verseny hazai első fordulóján rendkívül magas számban képviseltették magukat a nem magyar nemzetiségű versenyzők. Többen érkeztek Romániából és Szerbiából, valamint Svédországból. A Tutino darab (A szolga) versenyszerepére jelölt szerb énekesnő pedig Portugáliából utazott Budapestre a verseny kedvéért.
Az Operaverseny öt első fordulós helyszíne közül a soron következő a moszkvai Galina Visnyevszkaja Opera Center, itt jövő hét elején – április 5-6-án válogat a jelentkezők közül Galina Visnyevszkaja, a moszkvai opera center alapító-névadója és művészeti vezetője valamint Kesselyák Gergely, a Magyar Állami Operaház karmester-rendezője.
A verseny első fordulós válogatásai 2010-ben is öt helyszínen zajlanak világszerte. Április folyamán a moszkvai helyszínt Párizs (Opéra de la Bastille), New York (Dicapo Opera Theatre) és a norvégiai Bergen (Den Nye Opera) követi majd.