zene
2010. 03. 23.
Elkezdődött a Nemzetközi Bartók Zongoraverseny
Nyolc országból huszonhét fiatal tehetség vesz részt a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen, amely az elődöntők sorendjének sorsolásával kedden délelőtt kezdődött el a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának (SZTE ZMK) Fricsay Ferenc Hangversenytermében.
A versenyre, melyet kétévente Bartók Béla március 25-iki születésnapjához kapcsolódóan rendeznek meg idén Magyarország mellett Japánból, Kínából, Szerbiából, Romániából, Chiléből, Olaszországból és Szlovákiából érkeztek fiatal tehetségek.
A 2004-ben elindított verseny célja, hogy a zongora szakos hallgatók és ifjú művészek Bartók Béla szülővárosa - Nagyszentmiklós - közelében, Szegeden bemutatkozhassanak, valamint hogy a tehetséggondozáson túl pódiumlehetőséghez juttassanak az arra legméltóbb muzsikusok - mondta Kerek Ferenc, az SZTE ZMK dékánja az immár negyedik alkalommal megszervezett verseny megnyitóján.
A Liszt Ferenc-díjas zongoraművész hozzátette: a korábbi versenyeken elért siker, úgy tűnik jó ajánlólevél, a korábbi győztesek közül többen mára népszerű zongoraművészekké váltak.
A vasárnapig tartó háromfordulós megmérettetésen az indulóknak az elődöntőben és a középdöntőben szóló műveket, a döntőben pedig - melyen Gyüdi Sándor vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar is közreműködik - egy versenyművet kell előadniuk. A versenyprogramban a Bartók-művek mellett szerepelnek Liszt Ferenc, Scarlatti, Chopin, Rahmanyinov, Szkrjabin, Prokofjev, Dohnányi, Madarász Iván, Debussy és Ligeti alkotásai is.
A verseny végeredményét vasárnap délelőtt hirdeti ki a Csiky Boldizsár Erkel-díjas zeneszerző vezette zsűri. Délután a résztvevők megkoszorúzzák Bartók Béla nagyszentmiklósi szobrát, majd gálahangversenyt rendeznek a Nákó-kastélyban.

További írások a rovatból
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében