zene
2008. 01. 31.
Telt házzal készül a Müpa az első jazz-orgonaestre
Az önmagát és hallgatóit az előítéletektől, diszkriminációtól, kötöttségtől és konvencióktól megszabadító német jazzorgonista-fenomén, Barbara Dennerlein január 31-i hangversenyére minden jegy elkelt.
A művésznővel közelebbről is megismerkedhetnek azok, akik érvényes koncertjegy birtokában este fél 7-kor részt vesznek a Fassang László által vezetett Előhang[/I]on.
Előtte, délután 6 órakor ünnepélyes keretek között kiállítás nyílik, amely a csaknem 1800 évvel ezelőtt készült aquincumi víziorgona pontosan rekonstruált mását mutatja be. A hangszer a 2008-as év összes orgonakoncertje előtt meg is szólal. A világon egyedülálló kezdeményezés, hogy „egy fedél alatt” legyen látható és hallható minden idők egyik legrégibb és legújabb orgonája, már a megnyitó előtt felkeltette a szakma és a publikum figyelmét.

További írások a rovatból
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében