zene
2010. 03. 19.
Huszadszor tartják meg a Szentendrei Tavaszi Fesztivált
A helyben élő és alkotó művészek mellett a hazai művészeti élet egy-egy kiemelkedő egyénisége is bemutatkozik a pénteken kezdődött és március 28-g tartó, immár két évtizedes múltra visszatekintő Szentendrei Tavaszi Fesztiválon.
A Pest megyei városban tevékenykedő előadók és együttesek közül fellép többek között a Szentendrei Kamarazenekar és a Musica Beata kórus, akik virágvasárnapon adnak koncertet a református templomban.
Nagy érdeklődés övezi Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész életmű kiállítását is, amelyet a MűvészetMalomban nyitnak meg március 27-én - közölte Kiss Zsuzsa, a Szentendrei Kulturális Központ sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Mint kifejtette, Bogányi Gergely Liszt- és Chopin-műveket ad elő vasárnapi zongoraestjén, míg Lajkó Félix hegedűs és Brasnyó Antal brácsás lemezbemutató koncerttel járul hozzá a fesztivál sikeréhez március 26-án a Pest Megyei Könyvtár színháztermében.
A fesztiválon fellép Hobo, azaz Földes László is, aki József Attila megzenésített verseit adja elő a Városháza dísztermében. Kiemelt érdeklődés kísér egy rendhagyó produkciót is: Tasnádi István úgy mutatja be Phaedra királynő tragikus szerelmének történetét, hogy a klasszikus formákat mai nyelvvel és mai figurákkal ötvözi.
A Fédra Fitness című előadás helyszíne is rendhagyó, hiszen a mai szépséget, fiatalságot és egészséget megtestesítő fitness-teremben várja a közönséget a Krétakör társulat volt színészeiből alakult KoMa társulat és az ALKA.T. A március 27-én 18 és 21 órától is látható darab főszereplője Csákányi Eszter.
A Szentendrei Tavaszi Fesztivál részletes programja a www.szentendreprogram.hu honlapon tekinthető meg.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Egységes fordításban Proust: Az eltűnt idő nyomában hét kötete
Bemutatták Elena Poniatowska: Leonora – Leonora Carrington regényes élete című művét