Christophe Nick producer a hatvanas években a Yale Egyetemen a Stanley Milgram pszichológus vezette kutatócsoport engedelmességet vizsgáló kísérletsorozatát ültette át egy televíziós vetélkedőműsorba.

Az önkéntes résztvevők úgy tudták, hogy a La Zone Xtreme (Szélsőzóna) című új szórakoztatóműsor próbafelvételén vesznek részt. Valójában azonban a közszolgálati televízió azt vizsgálta, hogy egy ismert tévés személyiség utasításai alapján a "játékosok" mennyire hajlandók engedelmeskedni az emberkínzásban.

A jelentkezőknek kérdéssorozatot kellett feltenniük egy másik játékosnak, akit egy színész alakított. Rossz válasz esetén a kérdező egy általa kezelt kallantyú segítségével egyre növekvő feszültségű áramütéssel büntethette a színész-játékost. Eleinte 80, majd fokozatosan akár 460 volttal is. A szerkezetben természetesen a valóságban nem volt áram. A közönség, amely szintén nem tudta, hogy egy kísérletben vesz részt, hangosan buzdíthatta a játékost a rosszul válaszoló megbüntetésére.

A beépített színészt a kérdezők nem láthatták, de hangját hallhatták: nyöszörgései fokozatosan váltottak át fájdalmas kiáltásokba, majd üvöltésbe, végül könyörgésbe a játék leállítására, s végül egyáltalán nem adott magáról életjelet. Ennek ellenére a jelentkezők nyolcvan százaléka egészen addig folytatta a "játékot", amíg az "emberkínzásba" fordult, s a válaszolónak hitt színész látszólag meg nem halt - vagyis többen, mint az eredeti Milgram-kísérletben, ahol "csak" 62 százalék engedelmeskedett a pszichológusnak.

Az időnként habozó szereplőket ez esetben egy ismert és kedvelt fiatal tévés személyiség, Tania Young azzal ösztönözte a játék folytatására, hogy minden felelősség a műsort terheli.

A kérdezők ezúttal nem egy hierarchikus viszony, hanem a televízió hatalmába kerültek. Egy olyan rendszerbe, amely "nyugodt diktatúraként" kényszeríti engedelmességre az embereket - állítja Jean-Léon Beauvois, a televíziós kísérlet kidolgozásában közreműködő szociálpszichológus. A játékosok nagy része nem mert az ismert műsorvezetőnek nemet mondani, akiben megbízott, s akivel szemben - a közönség jelenléte ellenére - teljesen magára volt utalva. "A hatalommal szemben álló egyén a legengedelmesebb lénnyé válik" - hangsúlyozta a szakember, aki korábban csak a média hatásában hitt, de annak hatalmát a felvétel előtt nem ismerte el.

A producer azt állítja, a műsor elkészítése előtt maga sem gondolta, hogy a televíziónak ekkora hatalma van az embereken. A tudomány, a vallás, a hadsereg vagy a rendőrség köztudottan tekintélyt élvez, de a televízióról eddig ezt még senki nem bizonyította be. "Ennyire fontos a tévé, hogy képes belőlünk hóhérokat csinálni? Az emberek nem viselkedtek volna így, ha nem bíztak volna meg bennünk. Azt gondolták, hogy a tévé tudja, mit csinál" - mondta Christophe Nick a Le Parisien című napilapnak.

A Philosophie Magazine megkérdezte a játékosoktól, hogy miért engedelmeskedtek. Az 52 éves Philippe, metróvezető azt válaszolta, hogy munkájából kifolyólag egyszerűen hozzászokott az engedelmességhez. A légikísérőként dolgozó 46 éves Sophie pedig elmondta, soha nem értette, hogy a holokausztban elpusztított zsidó nagyszülei miért engedelmeskedtek a hatóságoknak és tűzték ki magukra a Dávid-csillagot, majd hagyták magukat deportálni. Most viszont azt kellett megtapasztalnia, hogy maga is hajlandó vakon engedelmeskedni.

A 36 éves romániai származású Maria viszont az egyik olyan ritka játékos, aki ellenállt. Úgy érzi, azért tudott nemet mondani, mert egy volt kommunista országban született, ahol az volt az ideológia, hogy mindig engedelmeskedni kell, és ez életre erőt adott számára.

A kísérletről készült dokumentumfilm már adásba kerülése előtt a francia lapok címlapjára került és óriási vitát váltott ki Franciaországban. A Libération a műsor hatásvadász jellegét, a Le Figaro pedig azt kritizálta, hogy az ötletgazdák eleve azt akarták bebizonyítani a tévénézőkről, hogy barbárok. Ez pedig a konzervatív újság szerint nem tudományos, hanem inkább ideológiai jellegű feltételezés.