film
2007. 01. 25.
Oscar-jelölt a PraeDVD szerkesztője

Jankovics Marcell 1975-ben Oscarra jelölt Sisyphusa és Rófusz Ferenc A légy című Oscar-díjas alkotása (1981) után M. Tóth Géza és a Maestro révén újabb jelentős elismerést kaphat a magyar filmszakma.
M. Tóth Géza rendező animációja egyszerű ötletre épül: a művész öltözőjében fellépésre készül: ideges és öntelt. A kisfilm hallucinációit jeleníti meg – tele humorral, iróniával, zenei leleménnyel és egy telitalálat csattanóval.
A négy és fél perces, 3D animáció (a Kedd Stúdió és a Magyar Televízió közös produkciója) a legjobb rövid rajzfilmnek járó díjat vihetné el három amerikai és egy norvég-kanadai vetélytársa elől. A többi esélyes gyártói között olyan nevek szerepelnek, mint a Pixar, a Disney, a National Film Board of Canada vagy a Blue Sky.
M. Tóth Géza, aki többek között a Magyar Iparművészeti Egyetem Vizuális Tanszékének vezetőtanára, így nyilatkozott (nekem ez tetszett a legjobban):
"Mi egy nyolc fős csapattal csináltuk meg a Maestrot. Olyan kisfilmekkel szállunk versenybe az Oscarért, amelyeken félezren dolgoztak. Ez olyan, mintha a magyar hadsereg állna szemben az amerikaival."
Végre lesz miért izgulnunk!

További írások a rovatból
A Zenica felett az ég és A fekete kert a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Nehéz istennek lenni: Arkagyij és Borisz Sztrugackij regényétől Aleksei German filmadaptációjáig
Az Egy újfajta vadon és A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban című filmek a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Más művészeti ágakról
Kritika Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című kötetéről