art&design
2006. 11. 10.
Túl korai még, vagy már túl késő
Az ISMERETLEN Katona(nő) különben hízelgő szóvégi zárójelét sokért nem adnám, hisz oly titokzatos felütés egy kiállítás megnyitójára. Így ismeretlenül, zárójelestül belegyalogolni a pogácsák maradékát magukba tuszkoló fejekbe, a halántékkal majdnem egyvonalban, késő őszön kiváltképp veszélyes.
De nem árt, ha néha a meghunyászkodás pokróca alól kimerészkedünk, és különösebb megfontoltság nélkül megnézünk egy kiállítást, akár Szentendrén, vállalva ezzel minden következményt, még a kockázatot is. Mert itt a viszonylagosság szélvégein egyensúlyozó lelki dolgok WC papírra kerülhetnek, nem beszélve a tiszta vízről, ami most nem lesz pohárba öntve (fe Lugossy László – Altestek és feltestek). Éleslátásunk és kritikai érzékünk elhomályosulhat, amint épp beleveszik egy kényszeres ablak mosás monotonitásába (Vincze Ottó – Tisztán látok). Átstrukturálódhat a néző és nézett, a külső és belső világ, kint és bent fogalmi megfeleltetésének kényszere egy ládányi stabil videó installációban (Bukta Imre – Cím nélkül).
Bár a kiállítás megnyílt, az Ismeretlen Katona(nő) még megtekinthető, és ahogy lehet döbbenete, például az egyszerűségnek is, ezek az installációk sem fukarkodnak meglepetéseket tartogatni, kinek–kinek vérmérséklete szerint. Mint az élet, olykor közhelyesen, olykor szinte „magic”– szerűen (Csontó Lajos – The Magic Life).
Bukta Imre, Csontó Lajos, fe Lugossy László, Pacsika Rudolf, Szirtes János, Vincze Ottó kiállítása
Vajda Lajos Stúdió, Szentendre
Megnyitotta: az ISMERETLEN Katona(nő)
2006 október 16. – október 29.

További írások a rovatból
Az anyag mélyén című csoportos kiállításról