zene
2010. 03. 06.
Háromnapos könnyűzenei fesztivál a Gödörben: beindul a Bëlga-tavasz
Tizedszer rendezik meg a Backpackers Spring Festivalt, a tavaszi időszak talán legjelentősebb fővárosi könnyűzenei rendezvényét a Gödör Klubban március 12. és 14. között. Az eseményen összesen tizenkét zenekar ad koncertet, a Bëlga lemezdús "tavaszi hadjáratát" kezdi meg.
A fesztivál pénteki nyitónapján fellép a Kelet-Nyugat, a Magna Cum Laude, a Bëlga és a Barabás Lőrinc Eklektric, szombaton a Zagar, az új albumát bemutató Korai Öröm, a Carbonfools és a ColorStar, vasárnap pedig a Marlboro Man, Müller Péter Sziámi, a Péterfy Bori & Love Band, valamint a Duende. Mindhárom napon dj-k (Dj NINth, Korai's Banditos, Dj Bence) zárják majd a programot.
Szinte bizonyosan nem volt még Magyarországon példa arra, hogy egy előadó vagy zenekar négy hónap alatt négy albumot jelentessen meg; a különc hazai hip-hop csapat, a Bëlga most erre készül. A Bëlga tavasznak elnevezett akció első darabját, az Arany lemezt március 12-én mutatják be a Gödörben. A lemez péntektől már ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról, CD formátumban pedig a koncerteken lehet majd megvenni mintegy 500 forintért.
"Lehet, hogy magyar csúcs, amit csinálunk, de azért én emlékszem arra, hogy a Psychic TV nevű brit indusztriális art punk csapat egy éven át hetente adott ki egy-egy lemezt, főleg koncertfelvételeket" - mondta Dj Titusz, a Bëlga zenei felelőse, producere az MTI-nek.
A négyrészes sorozat első darabja, az Arany lemez valóságos szociológiai terepmunka, a bëlgás fiúk (Tituszon kívül a szövegelésért felelős Bauxit, Még5lövés és Tokyo) politikuslemeznek nevezik. Titusz kifejtette, hogy az album a magyar politikai elitről, politikai életről szól.
A politikával már korábban is kacérkodott a zenekar, persze csak abban az értelemben, hogy a Nemzeti hip-hop és a Képviselő boogie ironikus tükröt állított a hazai viszonyok elé.
"Néha anarchista, néha nihilista, néha abszurd formában jártuk most körbe a magyar aktuálpolitika kérdéseit. Neveket most nem sorolunk, mint anno a Képviselő boogie-ban; bár terveztük, de aztán gyorsan kihúztuk, nehogy bezavarjon, mert a lényeg az, hogy a mondanivalónk semmihez és senkihez sem kötődik" - fejtette ki a zenész. Néhány dalcím: Világbéke, Meggyőződésem, Dilettánc, Bebukta, A Nagy Voks, Lóvé.
A zenéről azt mondta Titusz, hogy eredetileg oldschool hip-hopot akartak, "mert arra jól lehet szidni a politikusokat", de aztán kissé eltértek ettől, az abszurd megközelítésekhez szükség volt más stílusokra, r'n'b-re, hardcore-ra és egyebekre.
A Bëlga tavasz második darabja, az oktatási segédanyag-lemez április 1-jén jön ki és a Bravo című könnyűzenei újság mellékleteként lesz elérhető. "A középiskolás diákok tananyagát dolgoztuk fel, zenésítettük meg a régi nyelvi oktatókazetták mintájára, de vannak rajta slágeres, énekelhető dalok is. Csupa hasznos dolog: halmazelmélet, szófajok, rendhagyó angol igék ragozása. Ami a történelmet illeti, ahogy korábban megcsináltuk a magyar királyokról szóló Királyok a házban című számot, most lesz egy, amelynek a témája az 1942 és 1945 közötti magyar történelem. A szövegeket egyébként átnézettük szaktanárokkal, hogy minden korrekt legyen" - mondta Titusz az MTI-nek.
A májusi lemezről a producer annyit árult el, hogy az lesz a dadaista darab, a júniusi adag pedig "klasszikusnak" nevezhető, igazi szabad asszociációs Bëlga, kötetlen formai megoldásokkal.