bezár
 

art&design

2006. 11. 20.
Ritka pillanatok egyike
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vannak ritka pillanatok. Hogy tény volna, nem merném megkockáztatni, mindenesetre úgy érezzük, hogy vannak. Lehet, hogy több is, mint amennyit észreveszünk. Mondjuk egymillió naponta. Azt nem tudjuk, mit jelent az a szó, hogy pillanat, bár értünk alatta valamit. Így van ezzel Várnai Gyula is – gondolom.
A kiállítás címe felfogható úgy, hogy szkeptikus és szatirikus, hisz a pillanatok annyira sűrűk, amennyire ritkák, így valójában felfoghatatlanok. Ez egy ilyen kategória. De az idővel amúgy is furcsa viszonyban vagyunk, együtt kelünk, együtt fekszünk. Az időmérés biztonsága kiábrándító és megnyugtató. Ahogy a másodpercmutatót látjuk kattanni, mindez eltölt valamivel: rendszerez és áthágható korlátok közé szorít. Még az is előfordulhat, hogy idegesít. Kegyelmetlen játékszer az időt figyelni. Egy teljes absztrakciót illúzióvesztés nélkül megélni. Miért is tennénk? De, ha már az időnél tartunk, úgyis csak utólag tudjuk, már-már kihagyhatatlan, de azért még épp kihagyható, mert felfogni már egy másik bekezdés. Lehetne. De addig most nem megyek el. Csak eddig a pontig, hogy érdemes a Kiscelli Múzeumban a kontrollt elveszíteni. Belegyalogolni az amúgy több száz éves térbe, lecövekelni, és hagyni, billenjen csak ki belőlünk, ami tér, és ami idő. Elhittük a méricskélés biztonságát, de ez az élmény szerencsére elbizonytalanít. A többi a helyszínen kiderül.

prae.hu

Várnai Gyula kiállítása

Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum

2006 október 13. – november 12.

nyomtat

További írások a rovatból

Hajdu Levente megnyitószövege a Kaján szisztémák című kiállításhoz
art&design

Az anyag mélyén című csoportos kiállításról
art&design

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
Megnyitószöveg Dóra Emese és Hu-Yang Kamilla közös kiállításához

Más művészeti ágakról

Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
Rich Peppiatt: Kneecap – Ír nemzeti hip-hopot!
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés