bezár
 

zene

2010. 02. 25.
Tízmilliárd letöltött dal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Apple számításai szerint pénteken éri el a tízmilliárdot az iTunes online áruházból letöltött dalok száma, a számlálót átfordító dal letöltője 10 ezer dollár (közel kétmillió forint) értékű letöltési utalványban részesül.

prae.hu

A 2003-ban megnyílt áruház 200 ezer dallal indult, ami ellen a kezdetekben a CD-lemez-árakhoz képest lényegesen alacsonyabb, dalonkénti 99 centes (199 forintos) árai miatt számos lemezkiadó tiltakozott.

Az Apple a 2001-ben bemutatott első hordozható zenelejátszójával, az iPoddal forradalmasította az emberek zenehallgatási szokásait, a két évvel később megnyitott áruházával pedig a zenevásárlási szokások is átalakultak elsősorban azért, mert a felhasználóknak lehetőségük adódott arra, hogy az albumokra zsúfolt "töltelékek" helyett csak a lemez valódi slágereiért adjanak ki pénzt.

A jubileumi letöltéshez közeledve az Apple a legnépszerűbb 20 dalról is listát készített. Ezek szerint a legtöbbször letöltött dal a Black Eyed Peas I Gotta Feeling című száma. A dobogón második Lady GaGától a Poker Face. A legjobb brit sláger a Coldplay Viva La Vida című dala, amely a lista ötödik helyét szerezte meg - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján (www.telegraph.co.uk) megjelent összeállításban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

art&design

az avantgárd lövészárkában
avagy a 100 éve született, „ornitológus” Váci Mihályról
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés