bezár
 

zene

2010. 02. 23.
Budapesti Tavaszi Fesztivál - 65 helyszínen 130 program
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatvanöt helyszínen 130 programmal, többek között 8 ősbemutatóval és 12 magyarországi premierrel várja a közönséget a március 19. és április 5. között megrendezendő XXX. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), melynek Dánia lesz a díszvendége.

prae.hu

A jubileumi rendezvénysorozat keretében a közönség egyaránt találkozhat zenekari hangversenyekkel, opera-, operett-, musical-, és prózai színházi előadásokkal, dzsessz-, világzenei és népzenei koncertekkel, kiállításokkal, valamint táncprodukciókkal.

Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakállamtitkára a fesztivál keddi sajtótájékoztatóján az Erkel Ferenc születésének bicentenáriumára megrendezett Erkel200 tematikus programsorozatot emelte ki. Mint elmondta, a fesztivál során egészben vagy keresztmetszet formájában elhangzik a nagy zeneszerző szinte mindegyik operája, a Bánk bán és a Hunyadi László mellett a Dózsa György, a Brankovics György, a Báthory Mária és a Sarolta is.

A BTF-hez kapcsolódva mutatja be a Magyar Állami Operaház Richard Strauss Rózsalovagját, míg a Szegedi Nemzeti Színház Rossini Ory grófja című dalművével vendégszerepel a Thália Színházban, a Budapesti Operettszínházban pedig Lévay-Kunze Rebecca című musicaljének premierjére kerül sor.

Az Ínyencségek elnevezésű blokkból a szakállamtitkár Nigel Kennedy hegedűvirtuóz koncertjét emelte ki.

Schneider Márta hangsúlyozta: az idén 1,29 milliárd forintból megrendezett fesztivált az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) és a Fővárosi Önkormányzat mellett támogató OKM 2011-re is garantálja saját 192 milliós finanszírozási keretét.

Kovács Miklós, az ÖM szakállamtitkára a BTF gazdag nemzetközi programjáról ejtett szót. Mint megjegyezte, fellép majd többek között a világ egyik legkeresettebb brácsása, Jurij Basmet, "korunk eszményi Don Giovannija", Erwin Schrott basszbariton, míg az Il Giardino Armonico Händel A feltámadás című oratóriumát adja elő.

Különleges élménynek ígérkezik Evelyn Glennie ütőhangszeres koncertje, Emma Kirkby régizenei estje, Paco de Lucía gitárjátéka vagy Bill T. Jones és az Arnie Zane Dance Company táncelőadása is - említett további produkciókat.

Demszky Gábor főpolgármester a közönség figyelmébe ajánlotta a Roma vagyok - magyar vagyok tematikus blokkot, melyből kiemelte a Balogh Rodrigó által írt és rendezett, a közelmúlt cigánygyilkosságait feldolgozó, Tollfosztás című darabot.

A Nemzeti Színházban rendezik meg a BTF Nemzetközi Színházi Fesztiválját, mely egy új Lear király-bemutatóval veszi kezdetét; a Varró Dániel által újrafordított Shakespeare-drámát Gothár Péter rendezi. A külföldi produkciók közül a főpolgármester megemlítette többek között a rijekai Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház Turbo Folk, valamint a hamburgi Thalia Theater A Kennedy-család igaz története című előadását.

A díszvendég ország, Dánia budapesti nagykövete, Mads Sandau-Jensen elárulta, a fesztiválra ellátogat a dán trónörököspár és az északi állam kulturális minisztere is. A diplomata a magyar közönség figyelmébe ajánlotta a Dán Királyi Balett, a Dán Nemzeti Kamarazenekar és az Ars Nova Copenhagen kórus fellépését, míg a kiállítások közül a Ludwig Múzeum Hatalmi játszmák, illetve az Iparművészeti Múzeum Ékszerdoboz Dániából című tárlatait emelte ki.
Mads Sandau-Jensen elmondása szerint a dán kulturális, illetve külügyi tárcák 40 millió forinttal támogatták a BTF-et.

Zimányi Zsófia fesztiváligazgató kitért a fesztivál magántámogatóinak művészeti kezdeményezéseire is: az OTP Bank Kreatív kirakat címmel pályázatot ír ki 27 fővárosi fiókja kirakatának kreatív berendezésére, a MOL Tehetségtámogató programja pedig fiatal művészek fellépését segíti.

Mint Vásáry Tamás karmester, zongoraművész elárulta, az ő Chopin-szólóestjén is szerepet kap a fiatal Szokolay Ádám Zsolt pianista.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lee Konitz interjú a YouTube-on
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

art&design

keresztes zoltán underdogimages fotóalbumának bemutatója
Révész György: Éjfélkor
Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés