bezár
 

film

2007. 09. 29.
Vonzások és választások tükörben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pollágh Péter művéből, a Nyolclábú tükörből Sós Mária forgat filmet a Magyar Televízió Könyveskép című sorozatában – adta hírül a magyar.film.hu. Egy 25 perces drámai feldolgozás készül, amely két pár sorszerű találkozását mutatja be.
A Kovács Lajos megformálta író és a Ferenczi Krisztina játékában megjelenő pszichiáter részben a véletlennek köszönhetően összeismerkedik egy fiatal párral. A fiatalokat Czukor Balázs és Bordán Lili alakítja. A történet szerint a fiatal nő idegi fáradtságnak köszönhetően nem hajlandó kapcsolatban lenni a külvilággal, így fejezve ki a környezetével szembeni tiltakozást.

prae.hu

A most készülő adaptáció már túl van az első forgatási napján, és még októberben három további napon készülnek felvételek, az operatőr Reich László. A tervek szerint a film november végén kerül az MTV műsorára.

magyar.film.hu - prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ). Weboldal: www.baloghendre.hu


További írások a rovatból

Rich Peppiatt: Kneecap – Ír nemzeti hip-hopot!
Matthäus Wörle Ahol régen aludtunk és Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfimje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Révész Bálint és Mikulán Dávid KIX című dokumentumfilmje a 21. Verzió Filmfesztiválon

Más művészeti ágakról

Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból
(kult-genocídium)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés