bezár
 

zene

2010. 01. 28.
Lennon sorsára juthat SuBo
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
John Lennon sorsára juthat Susan Boyle - legalábbis testvére szerint, akit a háziasszonyból lett világsztár eddigi két betörőkalandja aggaszt.

prae.hu

Az egyedül élő, 48 éves SuBo, akit skóciai faluján kívül korábban senki nem ismert, tavaly tavasszal vált gyakorlatilag öt perc alatt világhírűvé, miután hihetetlen énekhanggal döbbentette meg a brit ITV kereskedelmi televízió évente megrendezett tehetségkutató vetélkedőjének zsűrijét és közönségét.

Susan Boyle azóta világszenzáció lett. Első, I Dreamed a Dream (Álmodtam egy álmot) című, értékesítési rekordokat döntögető albuma hetek óta listavezető a brit és az amerikai piacon.

A hirtelen ismertséggel azonban bajok is járnak; ezek sorába tartozik, hogy SuBo rajongói közül néhányan túl közelről próbálnak megismerkedni kedvencükkel.

Az újdonsült sztár már karácsonykor is felfedezett kertjében két hívatlan látogatót, akik házának ablakán bámultak befelé, a minap pedig - a földrengés sújtotta Haiti megsegítésére szánt lemez felvételéről hazatérve - a házban futott össze egy ismeretlennel, aki éppen holmijai között kutakodott.

Az énekesnő testvére, az 59 éves John Boyle a The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - csütörtöki kiadásának idézete szerint kijelentette: húgának menedzserei csak a pénzt számolják, amelyet Susan keresett nekik, és nem törődnek a biztonságával. "Nézzék meg, mi történt John Lennonnal New Yorkban" - háborgott a báty, utalva a Beatles néhai frontemberének tragédiájára.

Lennont 1980-ban New York-i otthona előtt, az utcán lőtte agyon egy zavart elméjű "rajongója", aki azóta is börtönben ül.

SuBo azonban nevetve vetette el a biztonságának fokozását célzó családi javaslatokat, és közölte a The Sunnal: nem megy sehová egyszerű, tanácsi kezelésű sorházi lakásából. Mindössze arra volt hajlandó, hogy a minapi betörés után kicseréltesse a zárakat a ház ajtóin.

Susan Boyle már korábban is egyértelműen értésre adta, hogy jóllehet már bőven megengedhetné magának, esze ágában sincs elköltözni szerény falusi otthonából, amelyben - édesanyja három évvel ezelőtti halála óta - macskája, Pebbles az egyetlen lakótársa. A döntést a brit showbiz jelenlegi legnagyobb sztárja azzal indokolja, hogy Pebbles gyűlölné, ha valamilyen "flancos" helyen kellene laknia.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

Egységes fordításban Proust: Az eltűnt idő nyomában hét kötete
art&design

az avantgárd lövészárkában
Révész György: Éjfélkor
Összegző a prae.hu irodalmi rovatának 2024-es évéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés