színház
2007. 05. 09.
Átadták az idei Lábán Rudolf díjakat
2007. május 8-án 11:00-kor átadták a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére alapított Lábán Rudolf-díjakat. A Trafó és a MU Színház által alapított szakmai díjat a 20. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról nevezték el; az elismerés odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcéna jelenségeit.
A zsűri a 2006-os év során közel százötven, Magyarországon bemutatott táncelőadást vitatott meg - majd a tagok teljes egyetértésben nevezték meg azt a 12 produkciót, melyet méltónak tartanak a Lábán Rudolf-díj elnyerésére. A kritikusokból és szakújságírókból álló testület május elején - közvetlenül a díj átadása előtt - titkos szavazással döntött arról, hogy mely két produkció alkotója kapja meg a Trafó által felajánlott 1,5 millió forintot, valamint a MU Színház által felkínált 500 ezer forintot, melyet következő előadásuk elkészítéséhez használhatnak fel.
A 12 nominált koreográfia közül a MU Színház díját Szász János filmrendező adta át a szakmai zsűri döntése alapján Réti Annának a Lélek pulóver nélkül című szóló koreográfiájáért. A Trafó díját Tóth Krisztina költőnő adta át Horváth Csabának, saját társulata, a Fortedanse számára készített &Echó című darabjáért.
Az idei jelölteket Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus, Halász Tamás kritikus, muzeológus, Koren Zsolt újságíró, szerkesztő, Kutszegi Csaba szerkesztő, tánckritikus, Mestyán Ádám esztéta, Nánay István színházkritikus, Péter Márta tánckritikus, Rényi András egyetemi tanár, esztéta, Százados László művészettörténész és Szilágyi Szilvia Sisso újságíró választotta ki.
Az idei jelöltek listáját a kuratórium a díj [a]http://www.kultura.hu/labandij[text]www.kultura.hu/labandij[/a] internetes címen elérhető weboldalán hozta nyilvánosságra. A zsűritagok által megfogalmazott méltatások a MU Színház kortárs művészeti magazinja, a Parallel tavaszi, tematikus különszámában jelennek meg először. A díj első átadásakor, egy évvel ezelőtt Frenák Pál, Goda Gábor, Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, Kun Attila, Ladányi Andrea és Nagy József egy-egy alkotását tüntette ki a szakmai zsűri.
A díj 2007. évi nomináltjai (12 produkció):
•&ECHO - Fortedanse társulat, koreográfus: Horváth Csaba, táncolják: Lőrinc Katalin, Ladányi Andrea, Bajári Levente, Koháry István, Kerényi Miklós Dávid
•BANKETT - TranzDanz társulat, rendező-koreográfus: Kovács Gerzson Péter, előadók: Kántor Kata, Venekei Marianna, Gera Anita, Kun Attila, Kocsis László Szúnyog, ifj. Zsuráfszky Zoltán
•ÉJJELI METAMORFÓZIS - Magyar Nemzeti Balett Alapítvány Stúdió Együttese, koreográfus: Andrea P. Merlo, előadók: a Nemzeti Balett táncművészei
•ÉRTED?! - Magyar Nemzeti Balett Alapítvány Stúdió Együttese, koreográfus: Kun Attila, előadó: Kozmér Alexandra
•FÉSZEK - OFF társulat, koreográfus: Hód Adrienn, előadók: Dékány Edit, Garai Júlia, Horváth Andrea, Lex Alexandra, Murányi Zsófia, Vadas Zsófia Tamara, Varga Viktória
•LÉLEK PULÓVER NÉLKÜL - koreográfus: Réti Anna, előadó: Réti Anna
•MAGENTA - MU színház, koreográfus: Farkas Zoltán Batyu, Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, előadók: Farkas Zoltán Batyu, Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter
•SZEÁNSZ - Tünet Együttes, rendező: Szabó Réka, előadók: Dózsa Ákos, Gold Bea, Gőz István, Kántor Kata, Kövesdi László, Szabó Réka, Szász Dániel, Ilkay Türkoglu
•SZTÉLÉ - Artus - Goda Gábor társulata, rendező: Goda Gábor, előadók: Dombi Kati, Lipka Péter, Oldal István, Téri Gáspár, Sőrés Zsolt
•THANK YOU - LA Dance company, rendező-koreográfus: Ivo Dimcsev, előadó: Ladányi Andrea
•VARÁZSFUVOLA - Bozsik Yvette társulata, rendező-koreográfus: Bozsik Yvette, előadók: Hámor József, Gombai Szabolcs, Lisztóczki Hajnalka, Szent-Ivány Kinga, Samantha Kettle, Szelőczey Dóra, Krausz Aliz, Vati Tamás, Góbi Rita, Gergely Attila, Fülöp Tímea, Hasznos Dóra, Nemes Zsófia, Jantner Emese, Bora Gábor, Csere Zoltán, Katonka Zoltán, Vida Gábor, Vislóczky Szabolcs, Zambrziczky Ádám
•ZYKLON B - MU Terminál C, koreográfus: Gergye Krisztián, előadók: a MU Terminál növendékei

További írások a rovatból
A tatabányai Jászai Mari Színház Hóhérok előadása a Városmajorban
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Más művészeti ágakról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés