A művet Borhy László, az ELTE Ókori Régészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára mutatta be pénteken.

"A régészeti leletek között az ékszerek keltik a legnagyobb érdeklődést. Ez nem meglepő, hiszen az ékszerek mind a mai napig nagyon fontos szerepet töltenek be megjelenésünkben, a figyelemfelkeltésben, nem volt ez másképp az ókorban sem" - mondta az MTI-nek a professzor, érdekességként megemlítve, hogy a római törvények szabályozták a női ékszerek fogalmát, erre az örökösödési eljárás miatt volt szükség.
"A késő római korból fennmaradt törvénygyűjteménynek köszönhetően tudjuk, hogy női ékszernek tekintettek minden olyan tárgyat vagy anyagot, amely nem szolgált más célt, mint a test ékesítését" - magyarázta.

Az ékszerek elsősorban aranyból és ezüstből készültek, de használatos volt a bronz, a réz és a vas éppúgy, mint a díszítésre alkalmazott drágakövek, üvegpaszta vagy széntartalmú ásványok, például a gagát, a "fekete borostyán". Az ókori ékszerkészítők többféle díszítési eljárást alkalmaztak, némely technikával az ötvösök mindmáig sincsenek teljesen tisztában. Ilyen a granuláció, amely apró gömböcskéknek az arany ékszerek felületére való felforrasztását jelenti.

"Pannóniában nagyon nagy sorozata ismert a római kori ékszereknek, és a kutatásuk is viszonylag távoli múltra tekint vissza. Ez a könyv azonban egy római város teljes testékszerleletét, több mint 340 darabot dolgoz fel és mutat be nagyon látványosan, katalógus formájában, teljes körű tudományos kiértékeléssel" - mutatott rá Borhy László.

Hozzátette, hogy ha ékszerekről van szó, általában a szépségüknél vagy valamilyen technikai megoldásnál fogva kiemelkedően fontos darabokról születnek publikációk, a leletegyüttes átfogó feldolgozása viszont elmarad. "Ilyen átfogó jellegű feldolgozás, amilyenre Facsády Annamária vállalkozott, még nem készült. Természetesen kis darabszámú ékszersorozatról van szó, hiszen a 3-4 évszázad történetéhez viszonyítva évente nagyjából egy ékszerrel számolhatunk. Ennek ellenére ez a mennyiség statisztikailag alkalmas arra, hogy Aquincum viselettörténeti szokásaira fényt derítsen" - fejtette ki.
Mint elmondta, Aquincumban az arany az I-III. évszázadban volt nagyon elterjedt, a IV. században azonban már viszonylag ritkábbá vált.

Ezüstékszerek kisebb számban kerültek elő. A város lakói mindig viseltek gyűrűt, nyakláncot, viszont a fülbevalót hellenisztikus vagy keleties ízlésvilágot tükröző ékszernek tartották a Kr.u. I-II. században a Római Birodalomban. "Bizony megmosolyogták a korabeli szerzők a fülbevaló viseletét. Ez nagyjából a II. század végén változott meg. R. Facsády Annamária saját kutatásai alapján nagyon érdekes megfigyelést tesz, nevezetesen azt, hogy a fülbevaló az a testékszer, amely úgymond a test roncsolásával jár. A szerző feltételezi, hogy volt olyan fülbevalótípus is, amely a mai fülklipsz elődje lehet" - részletezte.
A férfiak is viseltek ékszert, de nem hordtak fülbevalót, nyakláncot.

Kivételt a kisfiúk képeztek, akik ötéves korukig a nyakukban kis zárható kapszulát viseltek, ebbe varázslás, átok, betegség ellen védő amuletteket tettek.

S hogy mennyire voltak egyediek az aquincumi ékszerek? Mint Borhy László kiemelte, Aquincumban nagy számban kerültek elő kelta hagyományra vezethető, áttöréses technikával készített darabok. "Egyébként az itt felbukkanó ékszerformák a birodalom egész területén megtalálhatók. Egyrészt az ékszerkereskedők feltűnés nélkül utazhattak, csomagjukba rejtve ezeket az apró tárgyakat, másrészt a csapatmozgásokkal is elkerülhettek a birodalom legtávolabbi pontjaira" - tette hozzá.