zene
2010. 01. 18.
The 69 Eyes - A helsinki vámpírok Budapesten
A "helsinki vámpírokként" is elhíresült világhírű goth and roll formáció, a finn The 69 Eyes pénteken Budapesten lép fel: a WigWamban mutatja be magyar rajongóinak Back In Blood című tavalyi korongját.
Az album címét a turné fantázianeveként is használó finn csapat, amely a goth rock hangulatát a glam rock hatásos előadásmódjával társítva játssza a rock and rollt, immár a kilencedik nagylemezénél tart. A Back In Blood ráadásul - egyes vélemények szerint - minden eddigi The 69 Eyes-lemeznél energikusabbra sikerült.
Bár a zenekar szerint nem konceptlemezt készítettek, egy bujkáló történeti szál mégis fel-feltűnik a dalokban, hiszen az album központi figurája nem más, mint a Vámpírok Királya, aki kétezer évig tartó mély álmából felébredve áll készen a visszatérésre.
A vámpírmotívum a banda világában egyébként nem új keletű. Egyik leghíresebb albumuk, a 2002-ben kiadott Paris Kills megjelenését követő nagyszabású európai turnéjuk lezárásaként egy fantasztikus koncertet adtak Helsinkiben a Tavastia-klubban. Az ott készült felvétel Helsinki Vampires címmel jelent meg DVD-n.
A Back In Blood első klipnótája a beszédes című Dead Girls Are Easy, melyhez a profi gördeszkás MTV-sztár, Bam Margera készített videót. A finn banda "fővámpírja", az énekes Jyrki 69 szerint az új klip annak a Lost Boys című klipnek a folytatása, amelyen szintén Bammel dolgoztak együtt, de mindemellett tisztelgés is a nyolcvanas évek klasszikus, sztorizós rockvideói előtt.
Aki meglepődne az énekes furcsa művésznevén, az hamar túlteszi magát az első megrökönyödésen, ha megismerkedik a banda többi tagjával: a The 69 Eyes egyik gitárosa Timo-Timo, másik gitárosa Bazie, dobosa Jussi 69, basszusgitárosa pedig Archzie.
A finn együttes egyik előzenekara eredetileg a Christian Death lett volna, ám az amerikai gótrock legendás képviselői "a kiadói támogatás" hiányára hivatkozva lemondták teljes európai turnéjukat. Az így megüresedett helyre a menedzsment kérésére helyi előzenekar, Budapesten az elektro-goth műfajban utazó Dharma lép. Őket az olasz vámpír-goth Mandragora Scream koncertje követi, majd végül a The 69 Eyes lép színpadra.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Egységes fordításban Proust: Az eltűnt idő nyomában hét kötete