A PIM által tervezett kiállítás egy 2005-ben kezdett sorozat része (a nyitórendezvény fókuszpontjában Párizs állt), melyet azzal a szándékkal indították, hogy betekintést nyújtsunk azoknak a kapcsolatoknak történetébe, melyeket a magyar irodalmi kultúra tartott a nagy európai centrumokkal. Az általuk választott periódusban (19. sz. vége – 1930-as évek eleje) egyrészt léptékváltásról van szó (Berlin kulturális metropolissá alakulásáról), másfelől a magyar művészek attitűdváltásáról. A fordulat az érdeklődés megélénkülésében, tevőlegessé válásában ragadható meg, a kiállítás pedig ennek az aktivizálódásnak, a kapcsolatkeresésnek főbb mozzanatait és eredményeit kívánja a közönség elé tárni.
Elsősorban olyan szerzőkre összpontosít a kiállítás, mint Hatvany Lajos, Balázs Béla, Márai Sándor, vagy Déry Tibor, akik huzamosabb ideig tudhatták életközegüknek Berlint. Az említett alkotók esetében az Európa e kulturális metropoliszához való kötődés művészi és egzisztenciális vonatkozásai egyaránt jelentősek. Déry Tibor számára pl. Berlin nemcsak az alkotói inspiráció fontos állomásául szolgált, hanem a szó konkrét értelmében is otthont ad a(z anyai ágon osztrák származású) „másként gondolkodó számára”. A rendelkezésre álló naplójegyzetekből, publicisztikából, a levelezésekben és egyéb személyes feljegyzésekben található információk alapján arra szeretnének választ találni a rendezők, hogy milyen célokkal érkeztek a magyarok a városba, melyek voltak beilleszkedési stratégiáik és mennyire voltak ezek eredményesek. Mindezt pedig abból a célból, hogy a közönség is megtudhassa: melyek idegenség-tapasztalatuk közös pontjai és általában véve hogyan viszonyul a magyarok által kialakított Berlin-kép ahhoz, amit a közismert klisék és sztereotípiák alakítanak.
Úgy tűnik – Bécshez képest, melyet még az otthonos terep meghosszabbításaként érzékelnek –, a magyar művészek számára Berlin kiemelt jelentőségű az idegenség, a másféleség megtapasztalásának elkerülhetetlensége, elodázhatatlansága szempontjából is, egyben tehát a saját milyenségükre való ráeszmélés, értékeik, karakterük tudatosításának esélyét adja. S éppen mivel a német kultúrával kapcsolatosan hagyományosan adódik valamiféle „közelségnek” a megelőlegezése, Berlin válik az egyik legalkalmasabb közeggé arra, hogy bemutassuk, a vele való találkozás során hogyan rétegződik egymásra a személyes tapasztalatban az idegenség és az ismerősség (átmenetiség-érzés és integrálódás-igény) élménye, s hogy az idegennel való szembesülés hogyan járul hozzá az ide érkezettek önismeretének finomodásához.
Ami a kiállítás megvalósításának konkrétumait illeti, a vezérfonal egyfajta szelektív kronológia, amely egyfelől képet ad azokról az eseményekről, amelyek történelmi/politikai vagy egzisztenciális vonatkozásban jelentősen befolyásolhatták a város lakóinak életkörülményeit és életérzését, másfelől laza kereteként funkcionál a látványelemek, szöveghelyek és relikviák párbeszédének. Vannak ugyan specifikusan kialakított térrészek, melyek koncepciónk szempontjából emblematikus jelentőségű helyszíneket (pályaudvar, Sturm-galéria, könyvesbolti kirakat, színpadkép, kávéház) kívánnak megidézni (nem föltétlenül a rekonstruktív hűség szándékával) és vannak szerzőként (Déry, Márai, Balázs Béla) vagy közvetítő tevékenységük jelentősége okán kiemelt irodalmi személyiségek (Hatvany Lajos, Herwarth Walden, Kassák Lajos). A szövegek (a hely szövegként, adott esetben fikcióként való megjelenítései) azonban lehetőséget adnak arra, hogy mellettük a magyar irodalom más jelentős képviselői (Móricz, Kosztolányi, Karinthy) is szót kaphassanak.
Mivel választott témánk esetében Kelet és Nyugat, ismertek és ismeretlenek találkozásának eseményeiről, kapcsolatfelvételi kísérletekről is szó van, elsődleges szempont, hogy a közvetítés módozatainak minél szélesebb skáláját idézzük meg. A személyes kapcsolatok szerteágazóságát külön, térben is modellálni kívánja a PIM, s ezt a célt szolgálja a magyar írók berlini megjelenésű köteteinek kiállítása, illetve közvetettebb módon a magyar írók Berlin-topográfiája, valamint azoknak a fórumoknak (Ma, Sturm, Nürnberger Cafél) a bemutatása, amelyekbe a Berlinben élő magyar művészek a század első harmadában tömörülnek, s amelyek a magyar kultúra sajátos állomáshelyeinek tekinthetők.
A kiállítás koncepciójának alapvető tartalmait (monumentalitás, intenzitás, ideiglenesség, felfokozottság) megjelenítő médiumok (installációk, szövegek, relikviák, hanganyagok, filmvetítések) egymásba játszása/egymással való párbeszéltetése azt a célt szolgálja, hogy érvényt lehessen szerezni a tapasztalatok belső ambivalenciájának és egymáshoz viszonyított sokféleségének. Ezáltal Berlin akként jelenhet meg, amiként az egykorú művészek számára adódott: kulturális tranzitként.

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása 2007. március 27. kedd, 18 órán nyílik meg, és szeptember 30-ig lehet megtekinteni. A kiállítás kurátorai: E. Csorba Csilla művészettörténész és Török Dalma irodalomtörténész.