bezár
 

zene

2009. 11. 06.
Letiltották a Beatles dalait
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megtiltotta a Beatles számainak online árusítását egy amerikai zenei áruház számára csütörtökön egy Los Angeles-i bíróság. A BlueBeat.com-ot a EMI lemezcég perelte be az együttes dalainak jogtalan forgalmazásáért.

prae.hu

Az online áruház, amely mindössze 25 centet, azaz 46 forintot kért a Beatles dalaiért, arra hivatkozott, hogy nem sértette meg a szerzői jogokat, mert honlapján csupán újra felvett "audiovizuális előadásokat kínált".
Az ügyben eljáró John Walter Los Angeles-i bíró azonban úgy ítélte meg, hogy a cég ezt nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, és az EMI javára döntve megtiltotta a Beatles-dalok további forgalmazását a honlapon.
Mint Walter megjegyezte, a lemezcég valószínűleg megnyeri majd a pert, amelyet a BlueBeat.com ellen indított.

A Beatles egyike annak a néhány együttesnek, amely mind a mai napig nem járult hozzá szerzeményei digitális formátumban való terjesztéséhez. Ennek ellenére a BlueBeat oldalán szerdától már az összes Beatles-album megtalálható volt, beleértve a digitálisan újrakevert lemezeket, amelyek online árusítására az EMI és az együttes sem adott engedélyt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lee Konitz interjú a YouTube-on
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Évzáró buli a HaikuBárban
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról
Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés