zene
2009. 10. 29.
Gary Glitter "kivégzése"
"Kivégzik" Gary Glittert, legalábbis az egyik brit kereskedelmi tévécsatorna hamarosan műsorra kerülő, dokumentumfilm-stílusban készült társadalmi drámájában.
A hetvenes évek jobb napokat látott angol glamrocksztárja, aki gyermekek molesztálása miatt éveket töltött egy vietnami börtönben, a Channel 4 televízió filmjének központi figurája. Az alkotás, amely november 7-én kerül képernyőre, az előzetes ismertetés szerint olyan elképzelt időszakban mutatja be Nagy-Britanniát, amikor az 1969-ben eltörölt halálbüntetést visszaállították, és alkalmazzák is.
A Gary Glitter kivégzése című film kifejezett célja, hogy társadalmi vitát provokáljon a legsúlyosabb büntetésfajtáról. A Channel 4 megbízásából elvégzett országos közvélemény-kutatás kimutatta ugyanis, hogy a britek 70 százaléka pártolná a halálbüntetés újbóli bevezetését.
A dokudrámában Glittert az általa valóban elkövetett pedofil bűncselekmények vádjával fogják perbe, halálra ítélik és fel is akasztják.
A 69 éves énekest - akinek eredeti neve Paul Gadd - 2006-ban ténylegesen elítélték, azzal a váddal, hogy vietnami villájában, illetve egy szállodában két 11 éves kislánnyal hált.
Glitter három év börtönt kapott, de már tavaly augusztusban szabadult. Ezzel még meglehetősen olcsón meg is úszta, ugyanis a vietnami törvények értelmében az eredetileg terhére rótt bűncselekményért - gyermek sérelmére elkövetett nemi erőszak - valóban akár ki is végezhették volna. A vietnami bíróság azonban a vádat bizonyítékok hiányában a per során enyhítette.
Gaddnek korábban már a brit törvényekkel is meggyűlt a baja hasonló ügyek miatt. A volt rockert 1998-ban, egy számítógép-áruházban fogták le, ahová egy kisebb hiba gyorsjavítására vitte be személyi számítógépét. Az üzlet technikusai több ezer, gyermekekről készült pornográf fotót találtak a gép memóriájában.
Glitter annak idején megúszta félévi börtönbüntetéssel, amiből csak két hónapot ült le.

További írások a rovatból
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Más művészeti ágakról
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról