1877. április 7-én született nagyváradi zsidó családban, Róth családnevét egyetemi évei alatt magyarosította.

A jogi egyetemre járt, de mivel többet forgatta a verseskönyveket, mint a törvénykönyveket, alapvizsgáján megbukott, s átiratkozott a bölcsészkarra. Tanulmányait végül nem fejezte be, de ezúttal ő döntött így moralista kételyei miatt.

Bár az utókor a Nyugat szerkesztőjeként emlékszik rá, a fővárosi lapokban publikált első cikkei és a Nyugat megjelenése között tizenkét év telt el. Ezalatt esszéi, színházi írásai jelentek meg, főként A Hét hasábjain.

Osvát egyre gyakrabban töprengett önálló folyóirat létrehozásán, a lehetőség erre 1902-ben érkezett el, amikor egy váratlan örökség révén átvehette a Magyar Géniusz című, szépirodalmat is közlő képes családi lapot. Bár kiváló gárdát toborzott, kísérlete kudarcot vallott.

1905-ben indította a Figyelőt, itt jelent meg Ady Endre, Kaffka Margit számos verse és Kosztolányi írásai. A lap tizenegy szám után részben anyagi okok, részben a szerkesztő esztétikai-irodalmi vitái miatt megszűnt.

1908. január 1-jén indult a XX. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata, a Nyugat, amelynek főszerkesztője Ignotus, szerkesztői Osvát és Fenyő Miksa voltak, az anyagi támogatást Hatvany Lajos biztosította.

A lap megjelenését az alapítók hosszú éjszakai sétái, kávéházi beszélgetései előzték meg, munkatársnak megnyerték egyebek közt Csáth Gézát, Balázs Bélát, Juhász Gyulát, Szép Ernőt, Móricz Zsigmondot, Babits Mihályt, Tóth Árpádot.

Osvát következetes szerkesztő volt, kiváló érzékkel a tehetségek felkarolásához. Nem a "mit", hanem a "hogyan" érdekelte, az író egyéniségének megjelenése az alkotásban, a harmónia megvalósulása, az eredetiség, s minden esetben a gazdag nyelvi kifejezés igénye. Az íróvá avatást a Nyugat hasábjai jelentették, Osvát Ernő pedig nevelő volt, írók nevelője.

Kifinomult esztétikájától idegen volt a direkt politizálás, így ünnepelte Ady költői forradalmát, de annak emberi, társadalmi alapjaival nem sokat törődött. A valóságtól azonban nem tudta függetleníteni magát, s komoly vitákba keveredett a mecénás Hatvanyval. Nézeteltéréseik nemcsak ízlés- és stílusbeli különbségek miatt támadtak, hanem személyes okokból is: Osvát elhagyott szerelme, Kaffka Margit valóságos "bosszúhadjáratot" indított ellene.

Hatvany végül 1911-ben megvált a Nyugattól és Berlinbe költözött, a mélyen megbántott Osvát pedig visszavonult a szerepléstől és az esztétikumban keresett menedéket.

A következő időszakban Babitscsal is megromlott a viszonya, anyagi nehézségei adódtak, végül 1919 elején ő is megvált a Nyugattól. A Tanácsköztársaság bukása után visszavette a lap irányítását, de már sose lett régi önmaga. Elkapta a spanyolnáthát, többször végeztek rajta veseoperációt, lánya reménytelenül küzdött a tüdőbajjal, kicsapongó és pazarló életmódját elfogadni nem tudó felesége öngyilkos lett.

Szerettei elvesztése után ő sem akart tovább élni, 1929. október 28-án öngyilkosságot követett el.