film

Az Artmozik éjszakájára a karszalagokat május 17-én 18 órától, másnap reggel 6 óráig lehet beváltani a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán mozikban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az esemény idei programjában több premier előtti vetítés is szerepel, köztük Keith Jarrett amerikai dzsesszzongorista legendás koncertjéről szóló Köln 75 című német zenés-dráma, amelyet a Puskin moziban láthat a közönség. Szintén a Puskinban vetítik a hetvenes évek Rómájában játszódó Diamanti című filmet, Ferzan Özpetek rendezésében.
Először látja a magyar közönség a San Sebastian Nemzetközi Filmfesztiválon a forgatókönyvéért díjazott Ha megérkezik az ősz című francia vígjátékot Francois Ozon rendezésében, valamint Leos Carax francia rendező saját, negyvenéves munkásságát bemutató Ez nem én vagyok című kísérleti filmjét. Mindkét alkotást a Művész moziban vetítik, és ott lesz látható Stanley Kubrick sci-fi klasszikusa, a 2001: Űrodüsszeia is.
A Puskin mozi Körhinta termében Mijazaki Hajao és a Studio Ghibli rajzfilmjeit láthatja a közönség, míg az Amarcord teremben a női sorsok kerülnek fókuszba. A Toldi mozi nagytermében David Lynch negyvenéves klasszikusát, a Kék bársony című amerikai filmet, míg a kisteremben az elmúlt évek legjobb horrorfilmjeit láthatja a közönség.
A Tabán moziban az elmúlt évek legjobb animációs filmjei lesznek műsoron, köztük a Kojot négy lelke vagy a Rubent Brandt, A gyűjtő című magyar animációk. A mozi Kubrick termében pedig sok más mellett A szomorúság háromszöge című svéd szatirikus filmet és a Grand Tour című történelmi drámát láthatja a közönség.
A Kino mozi műsorában szerepel Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának mindhárom filmje: az Ernelláék Farkaséknál, a Kálmán-nap és az Egy százalék indián. A Kisteremben többek között a Boldogok a sajtkészítők vagy Barbárok a szomszédban című francia vígjátékot láthatja a közönség.
A tájékoztató szerint az Artmozik éjszakájára váltott karszalag mellé MOL Bubi kupon is jár, amely 200 perc MOL Bubizásra váltható.