bezár
 

zene

2025. 04. 14.
Kezdődik a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kezdődik a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál Az orgonazene kiemelkedő nemzetközi és hazai képviselői lépnek fel a III. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválon a Belvárosi Főplébánia-templomban, május 4. és június 29. között – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Mint írták, a fesztiválon számos újdonságot hallhat majd a közönség, köztük Eötvös Péter E-C-H-O című piccolo trombitára és orgonára írott művét, amely először hangzik el Budapesten templomi helyszínen. A fesztivál zárókoncertjén pedig Fekete Gyula, Molnár Viktor és Virágh András Gábor Liszt Ferenc tiszteletére írt kompozíciói lesznek hallhatók, megemlékezve a Belvárosi Főplébánia-templom és a zeneszerző kapcsolatáról.

prae.hu

A fesztivál alapító-művészeti vezetője, Mészáros Zsolt Máté Junior Prima – és Cziffra György Tehetség Díjas orgonaművész, a Belvárosi Főplébánia-templom zeneigazgatója ebben az évben is több nemzetközi hírű orgonaművészt hívott meg az eseménysorozatra.

A szervezők kiemelték, hogy az ország egyik legkiválóbb koncertorgonáját három lengyel orgonaművész, Marek Stefański, Agnieszka Radwan-Stefańska, Jan Bokszczanin, valamint két magyar orgonaművész, Mészáros Zsolt Máté és Virágh András Gábor szólaltatja majd meg. Fellép továbbá az olasz Giampaolo di Rosa.

Hozzátették, hogy Mészáros Zsolt Máté Boldoczki Gábor trombitavirtuózzal és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal ad majd közös hangversenyeket.

"Minden közreműködő orgonaművészt arra kértem, hogy programján keresztül mutassa be saját nemzeti zenekultúráját és legalább egy olyan magyar művet is válasszon, amely rámutat közös kulturális értékeinkre. 2023-ban ígéretet tettem Eötvös Péternek, hogy Boldoczki Gáborral előadjuk E-C-H-O című művét, amelynek budapesti templomi bemutatóját hallhatja majd a közönség" – idézte a közlemény Mészáros Zsolt Máté zeneigazgatót.

A fesztivál művészeti vezetőjének célja az orgonazene és a magyar zenekultúra széleskörű megismertetése és népszerűsítése, ezért – hagyományteremtő szándékkal – először szerveztek kortárs hangversenyt, amelyre Fekete Gyula, Molnár Viktor és Virágh András Gábor zeneszerzők komponáltak új műveket, megidézve Liszt Ferenc szellemiségét, gondolkodásmódját, zeneszerzői stílusát.

A III. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál valamennyi koncertje ingyenesen látogatható. A fesztivál partnerei a Lengyel Intézet és az Olasz Kultúrintézet.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio

Más művészeti ágakról

Beszámoló a tavaszi Margó második napjáról
art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában
irodalom

Andris Kalnozols: Szólíts Naptárnak kötetbemutatójáról
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés