film

A közleményben azt írták, hogy a dokumentumfilmmel elsőként kíséreltek meg lenyomatot adni a budapesti romkocsmák jelenségéről, a történet gerincét pedig a sikerekben gazdag hőskora, jelene és a bizonytalan jövője adják. Az emberi sorsok, a vált-vállvetve küzdés állandósága párhuzamot szolgáltat Budapest keserű és diadalmas történetével – fogalmaztak a tájékoztatásban.
A film szereplői azok a romkocsma-tulajdonosok, kultúrára vágyó fiatalok, akik az elmúlt 30 évben folyamatosan jelen voltak Budapest életében, saját szemükkel látták átalakulását, és azt, hogyan jött létre a főváros szívében lévő sokszínű romkocsma-projektből a külföldiek első számú célpontja: a bulinegyed – olvasható a közleményben.
Felidézték: 2023-ban ugyancsak Romokból címmel mutattak be egy ötrészes, a budapesti romkocsmákról szóló sorozatot. Az alkotók felhasználták a már elkészült epizódok legjobb jeleneteit, de számos új szekvenciát is forgattak, valamint új dramaturgiát, szerkezetet és hangsúlyokat kapott a történet, amelyet Budapest százéves kulturális örökségének kontextusában mesélnek újra – ismertették.
A filmet Sipos Bence rendezte többek között olyanok közreműködésével, mint Péterfy Bori, Reisz Gábor és Závada Péter. A dokumentumfilm producere Rajnai György, forgatókönyvírója és szerkesztője Csizmadia Attila.
A Romokból a premier után a Budapest Film mozijaiban és június 7-én a SopronFeszt keretében, a soproni Elit Moziban lesz látható – áll a tájékoztatóban.