színház

Vienne a kortárs európai színház egyik legkiemelkedőbb alkotója. Meghívása óriási hiánypótlás, mert eddig csak egyetlen alkalommal, 17 évvel ezelőtt volt látható budapesti színpadon – hívták fel a figyelmet.
Kiemelték, hogy Vienne mestere az immerzív vizuális téralkotásnak: fotóit és installációit olyan múzeumok állítják ki, mint a New York-i Whitney Museum of American Art, a párizsi Centre Pompidou, vagy a genfi Centre d'Art Contemporain, míg előadásait olyan neves fesztiválok tűzik műsorra, mint a bécsi Wiener Festwochen vagy az Avignoni Fesztivál.
Az Extra Life egy intim történetet mesél el testek, zene és fény hipnotikusan pontos összhangjában. A cselekmény két testvér húsz év utáni újratalálkozását meséli el egy esti buli végén, akik azóta nem beszéltek egymással, hogy egy trauma tönkretette a gyerekkori szoros kapcsolatukat. Rádöbbennek, hogy lehetne másképp – olvasható a sajtóanyagban.
A közlők szerint Gisele Vienne elemeire szedve tárja a közönség ennek a felismerésnek az egyszerre összekapcsolódó ezer arcát: a múltat, az emlékbetöréseket, a jelent, jövő előérzetét és a gyógyuláshoz szükséges képzelőerőt.
Az Extra LIife egy lehetséges új élet ígérete, amelyben nemcsak a kimondás, a megosztás, hanem a feldolgozás és a gyógyulás is lehetségessé válik. A színpadon tárgyal olyan kérdéseket, amelyek a mai magyar társadalmi-politikai helyzetben, például a gyermekvédelemben kimondottan aktuális jelentőséggel bírnak – fogalmaztak a közleményben.
A darabban Adele Haenel színésznő is szerepel, akit a hazai közönség többek között a Portré a lángoló fiatal lányról című filmből ismerhet, és aki 2018 óta Gisele Vienne egyik meghatározó alkotótársa.
Az előadásban közreműködik két táncos, Katia Petrowick és Theo Livesey. Hármuk előadását hangsúlyozza Caterina Barbieri zenéje, Adrien Michel hangtervezése és Yves Godin lélegzetelállító immerzív lézerfény-színpada – írták a tájékoztatóban.