bezár
 

színház

2025. 04. 09.
Országos Színházi Találkozó határon innen és túl
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Országos Színházi Találkozó határon innen és túl Magyarországi és határon túli társulatok előadásai láthatók június 10. és 16. között a Szolnoki Szigligeti Színházban, az idei Országos Színházi Találkozón – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az – nemcsak a szakma találkozási pontja, hanem a közönség számára is egyedülálló alkalom – közölték. A közlemény idézi Barabás Botondot, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatóját, aki a szervezők nevében azt mondta: a 2025-ös találkozó a hazai színházi élet egyik legjelentősebb eseménye lesz.

Szkéné színház

Idén 79 társulat 125 előadásából válogatták ki a fesztiválon szereplő darabokat. A fesztiválra szinte minden határon túli társulat jelentkezett, ezért a válogatók figyelme az egész Kárpát-medence magyar színjátszására kiterjedt – emelték ki a közleményben.

Az előadásokat Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka folyóirat főszerkesztője, a Gyulai Várszínház igazgatója; Horányi László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, az Esztergomi Várszínház igazgatója; L. Simon László József Attila-díjas író, költő, kultúrpolitikus; Papp Tímea, a Kultúra.hu újságírója, a Színházi Kritikusok Céhének társelnöke; valamint Peremartoni Krisztina Jászai Mari-díjas színművész, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti vezetője válogatta, a lista alapján a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti tanácsa határozta meg a végleges programot – tájékoztattak.

A nagyszínpadi előadások között szerepel az Oidipusz (Radnóti Miklós Színház, Budapest, rendező: Szikszai Rémusz); Az igazság gyertyái (Budaörsi Latinovits Színház, rendező: Alföldi Róbert); a Janovics (Kolozsvári Állami Magyar Színház, rendező: ifj. Vidnyánszky Attila); az Ivanov (Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Szabó Máté), A ház blokkok között (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat, rendező: Radu Afrim); az Esthajnal (Nemzeti Színház, Budapest, rendező: Vidnyánszky Attila), valamint A fiú című darab (Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros, rendező: Dicső Dániel).

A kamaraszínpadon mutatják be az 1981 című előadást (Újvidéki Színház, rendező: Tomi Janežič); látható lesz a Mély levegő (Füge Produkció - Orlai Produkció, rendező: Pálos Hanna); a Stuart Mária (Stúdió K, rendező: Nagy Péter István) és a Bábjátékos (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, rendező: Balázs Zoltán).

Emellett a Peer Gynt (Budapest Bábszínház, rendező: Szikszai Rémusz), a Yerma című darab (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, rendező: Keresztes Attila) és az Őszi álom nevet viselő produkció (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, rendező: Bérczes László) is színpadra kerül.

A közlemény szerint a jegyértékesítés május 5-én indul. A szervezők a következő hetekben részletes tájékoztatást adnak a műsorrendről, valamint a kiegészítő programokról, hiszen az esemény nem csak a színház falain belül, hanem azon kívül is zajlik június 10. és 16. között – írták.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című darabja a Trafóban
színház

Bolondok tánca a Radnóti Színházban
A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban
Parasztopera az SZFE-n

Más művészeti ágakról

Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben
Beszámoló a tavaszi Margó második napjáról
Ilyen volt a Margó első napja
Megnéztük a 15. Frankofón Filmnapok legjobb filmjeit


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés