Az utóbbi években egy sor nagyszerű előadást csináltak a sokak szerint legjobb magyarországi kulturális helyszínen: Finta László műhelyében, ami egyszerre kávézó, kiállító helyiség, koncertterem, színház és könyvesbolt. A sorozatnak voltak emlékezetes előadásai, egyikről, melyben Szőcs Petra olvasott fel Bolcsó Bálint, Márkos Albert (az underground leginkább Márkosberci néven ismeri) és Palojtay János játéka alatt,  tudósított a Prae. Maga az ötlet nagyra értékelendő amiatt, hogy alkotói folyamatokat hoz létre egyfelől, másfelől pedig az irodalmi szöveg jelentésfaktorát tágítja. 

2025 március 28-án a sorozat szintet lépett. László Noémi költő olvasta fel a műveit, amihez a fiatal, a színpadszerűséget narancsos-rózsaszínre lakkozott körmével biztosító zeneszerző, Bartokos Botond improvizált egy szál pianinón, a Műhely híres fehér Yamaháján. Az est abban különbözött a többitől, hogy ezen az estén a felolvasott szöveg nem különböző típusú zenei folyamatokban ágyazódott be, hanem a fokozott egymásra figyelés miatt szinte kamarazene jelleget kapott. 

A Márkos Berci köré csoportosult zenészek a zene és a felolvasott szöveg közös tulajdonságát, az időbeliséget használják kötőelemként. Ám ezen az estén Bartokos Botond rámutatott a két műfaj egy másik közös tulajdonságára: a szakaszolás lehetőségeire. Nemcsak a különböző verseket különítették el hangulatokkal, vagy játékmóddal, hanem a verseket belül is pointírozott László Noémi meglepő kifejezései mellé, mint a „kétszemélyes körtánc”, vagy „nem izgat csak a por”, és hasonlókat emelt ki a zongorajátékkal.

László Noémi a verseit többnyire a Papírhajó (2004), a Föld (2014) illetve a Pulzus (2023) című köteteiből válogatta, így jó két évtized költöi termését sűrítette egy estébe. Bartokos Botond a költő konvencionális formavilágát tonalitás-közeli improvizációs folyamattal kísérte, néha clusterrel,néha gesztusjátékkal emelt ki szövegrészeket, jelezve azért, hogy milyen korban vagyunk. Bartokos sűrűn használta a hangszer harmadik - Schumannról elnevezett - pedálját, mellyel nagyon nagy hangmennyiséget és széles spektrumot tud minimális hangerővel bemutatni, azaz olyan halkan megszólaltatni, ahogy a távoli kabócák éneke hangzana a már nagyon várt nyáresti éjből. Az előadás ezen az estén két főre redukálódott, így belépett valamiféle kettős individualizmus, két összehangolt egyéniség mutatott példát arra, hogyan is lehet különböző műfajokat termékenyen párosítani. Hiszen ezzel a kamarazenei megközelítéssel Bartokos a szövegolvasást zenei szólammá emelte. 

Több ilyen kezdeményezés, mint Ladik Katalin hangköltészete, vagy Szilágyi Ákos és Szkárosi Endre hangzó előadásai nyomán kialakult egy újabb fokozat, amikor a zeneszerző és zenész nemcsak társszerzője egy dalnak, hanem társelőadója is. A kialakuló új műfaj legfőbb erejét abban látom, hogy benne van az interpretáció lehetősége, és itt hívnám fel a színészek, zenészek, sőt táncosok(!) figyelmét is arra, hogy fokozatosan monitorozzák, amit a költők és zeneszerzők csinálnak, mert az elkövetkező időkben a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térnyerésével fokozott igény fog kialakulni a spontán kontemplációt magukban hordozó élő műfajok iránt.

Az est visszanézhető a Prae Kiadó Facebook-csatornáján

A szerző fotóival