zene

Vigántpetend legnagyobb helyszínén, a Rippel fivérektől a 5element Rippel Brothers Showt láthatják a nézők, a FrenÁk Pál Társulat a Fiúk című előadásával lép fel, a Feledi Project pedig Szálkák című előadásával várja a közönséget.
A Franz Ferdinand legújabb albumát, a The Human Feart mutatja be Kapolcson, Vigántpetenden a Budapest Bár és Dés László is fellép, valamint a Cirque du Tókert színpadon lesz látható a Geszti Sixty és a HOBO 80 című produkció.
A Kaláka Udvar idén Vigántpetendre költözik.
Több alkalommal is látható lesz majd az Így írnak ők című előadás Nyáry Krisztián vezetésével.
Szalóki Ági ifj. Tóth Istvánnal és Szabó Dániellel gyerekkoncerttel várja az érdeklődőket, Szabó T. Anna pedig zenés versimprót tart. Kecskés Karina és Karsai Veronika Lélekmadár című műsora is látható lesz, valamint itt kap helyet Boggie és Petruska Hunclorique című előadása is.
A Poket Udvar irodalmi és zenei programokat kínál majd. A Komp Kollektíva Cseh Tamás-estjét viszi színpadra. Kollár-Klemencz László és Háy János pedig a Kutyagoló című összeállítással érkezik. Henri Gonzo melankolikus magyar dalokat szólaltat meg, a 4S Street is itt debütál új dalával.
Taliándörögdön fellép Palya Bea, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Borbély-Dresch Quartett, a Góbé, Pál István "Szalonna" és Bandája, a Kerekes Band, valamint Csík János és a Mezzo
A Színház Színpadon egyebek mellett Márfi Márk Lassan című darabja, Halász Rita Mélylevegő és Lackfi János Medveles című produkciója látható majd.
A Színház Színpad Templom többek között a Panker Produkció, valamint Kárpáti Péter darabjainak ad majd helyet.
A Harcsa Veronika Udvar x MOME helyszínen Szirtes Edina Mókus és Nagy János Yancha, a Söndörgő: Gyezz műsora, cancel., Lenkke, Henri Gonzo és a Papírsárkányok, Hegedűs Józsi és a Vadvirág együttes, Villő, a Modern Art Orchestra, valamint a Karaván Família szórakoztatja majd a nézőket.
A taliándörögdi nagyszínpad korábban bejelentett fellépőihez csatlakozik a Parno Graszt, a Duckshell, Ajsa Luna, Cserihanna, Péterfy Bori & Love Band, a Hűvös, a Fiúk, a Csaknekedkislány, Saya Noé, Szabó Balázs Bandája, a Kiscsillag, Kolibri, Sisi, a Soulwave és a Honeybeast is.
Fotó: Művészetek Völgye