zene
2009. 10. 13.
A brit pop toplistát is vezeti Barbra Streisand új albuma
Barbra Streisand The Love is the Answer című új albumával nem csak az amerikai, hanem vasárnap már a brit pop toplistát is vezette.
67 éves színész-énekesnő - hatodik albumával - 2002 óta most először került az élre Nagy-Britanniában.
Az Egyesült Államokban ő az első előadóművész, aki öt egymást követő évtizedben felverekedte magát a toplisták élére.
"Velem csak annyit közöltek, hogy az új album vezeti a toplistát az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Szeretném megosztani az örömet rajongóimmal és barátaimmal, akik lehetővé tették ezt a megbecsülést. Meglepetésként ért a siker. Ez minőségi zene, a dalok nagy zeneszerzők csodálatos alkotásai" - nyilatkozta az énekesnő, aki bevallotta, kezdetben azt gondolta, hogy lemeze már kívül esik a divaton.
Az Oscar-díjas művésznő egyébként október 17-18-án 500 személyes tárgyát - bútorait, emlék- és műtárgyait, egy zongorát, ékszereit, művészi pályafutása során filmszerepben, színházi és zenés darabban viselt ruháit - bocsátja árverésre, hogy pénzt gyűjtsön alapítványa számára, amely az utóbbi 23 évben több millió dollárt adományozott jótékonysági célokra.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban