bezár
 

zene

2025. 03. 06.
Máricus 15. az Operaházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Liszt Ferenc Faust-szimfóniája, valamint Bartók Béla 1. és 2. rapszódiája hangzik el az Operaház tervezőjének szentelt Aranykor – Ybl211 elnevezésű hangversenyen március 15-én a Magyar Állami Operaházban – közölte az MTI.

A dalszínház az MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a Magyar Állami Operaház Zenekarának előadásában, Halász Péter első vendégkarmester vezényletével elhangzó koncert szólistája Lilia Pocitari hegedűművész és László Boldizsár operaénekes, az eseményen közreműködik az Opera Énekkara.

prae.hu

"Liszt Ferenc több évtizedes halogatás után 1854-ben, mindössze két hónap alatt komponálta meg háromtételes Faust-szimfóniáját, melyet kisebb kiegészítéssel 1857-ben mutattak be a Weimarban, Friedrich Schiller és Johann von Goethe kettős szobrának leleplezése alkalmából, a zeneszerző vezényletével" – olvasható a közleményben.

Mint írják, a szimfónia tételei a dráma három fő alakja, Faust, Margit (Gretchen) és Mefisztó (Mephistopheles) jellemét ábrázolja zenei eszközökkel. Faust egyik témája, a világ rejtelmeit kutató, gyötrődő tudós a lejegyzett zeneirodalom történetében először járja be a tizenkétfokú skála minden hangját, Margit a megváltás erejét is magában hordozó tisztaságot jeleníti meg, míg Mefisztó, aki a teremtésnek tart tükröt, a Faust-téma eltorzításából, kifigurázásából jelenik meg, aki felett végül Margit diadalmaskodik.

"A darab harmóniakezelése és egyes hangszerelési megoldásai óriás hatással voltak a kortársakra, különösképp Liszt közeli barátjára, Wagnerre" – idézi a közlemény Halász Péter első vendégkarmestert, aki a "monumentális, igencsak transzcendens, mégis könnyen befogadható" Faust-szimfóniát úttörő újításai miatt a 19. század egyik legfontosabb zeneművének tartja.

A művet tenorszóló és férfikar a Chorus Mysticusszal zárja le, aminek a drámából kölcsönzött szövege Mahler 8. szimfóniájában is hallható. A balett iránt érdeklődő közönség számára ugyancsak ismerős lehet Liszt szimfóniájának első tétele, a Mayerling című balett zenei anyagát összeállító John Lanchbery ugyanis Faust motívumait kölcsönözte többek közt Rudolf trónörökös megszállottságának és önpusztításának ábrázolásához – olvasható az összegzésben.

A március 15-i előadáson a tenorszólót László Boldizsár adja elő, a hangversenyen közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkarának (karigazgató: Csiki Gábor) férfikara – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a szünet előtt Bartók 1. és 2. rapszódiája hangzik el. A két, egy időben és eredetileg hegedűre és zongorára komponált kompozíció mindegyikében fellelhetők népzenei motívumok Maros–Torda és Temes vármegyéből, valamint a 2. rapszódia bonyolultabb zenei anyagában szatmári és rutén hatások is érzékelhetők. Az 1928-ban komponált darabokból egy évvel később készült zenekari átirat: míg az 1. rapszódia különlegessége, hogy Bartók gazdag életművében egyedül itt alkalmaz cimbalmot, a 2. rapszódiában az ütőhangszerek jutnak nagyobb szerephez.

A március 15-i koncerten a két rapszódia szólistája Lilia Pocitari ifjú moldáv hegedűművész, a 2023-as budapesti Bartók Világverseny győztese lesz.

Ybl Miklós (1814-1891) születésének 2014-es bicentenáriuma óta hagyomány, hogy a Magyar Állami Operaház kora tavasszal szimfonikus hangversennyel tiszteleg a dalszínházat is megtervező építész előtt, melynek műsorát Ybllel kortárs zeneszerzők műveiből állítja össze az intézmény. Az Opera partnere az előadás megvalósulásában az Ybl Egyesület – áll a közleményben.

 

Fotó: kitervezte.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Platon Karataev: Napkötöző
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

Tili és Tiló kalandjai, avagy színpadon a meseregény
irodalom

Tudósítás a februári Artista Café pódiumbeszélgetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés