bezár
 

irodalom

2025. 03. 12.
Véradással egybekötött felolvasás a FISZ-nél
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) második alkalommal rendezi meg az Add a véred az irodalomért! nevű eseményt, amely idén az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével valósul meg.

Ezen a rendezvényen nemcsak a szabadságharc hőseire emlékeznek, hanem köszönetet mondanak mindazoknak is, akik a véradás gesztusával követik elődeik példáját, és segítenek embertársaikon. Hangsúlyos vetülete az eseménynek, hogy mindig az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójához kapcsolódva rendezik meg: hiszen fontos számukra, hogy méltóképp, vérrel és szóval emlékezzünk meg nemzeti nagyjainkról.

prae.hu

A szervezett felolvasás március 14-én, pénteken 17 órától kezdődik, míg véradásra 13 és 18 óra között van lehetőség a FISZ irodájában (1062 Budapest, Bajza utca 18.,1. em.). A véradás nincs regisztrációhoz kötve, így bárki eljöhet, ha evett, ivott aznap eleget és magával hozza személyi, lakcím-, illetve TAJ-kártyáját.

Minden véradót és érdeklődőt szeretettel várnak.

Ide kattintva elérhető a Facebook-esemény

Fotó: FISZ SAJTÓ

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Beszámoló a Margó utolsó napjáról
Beszámoló a tavaszi Margó második napjáról
Ilyen volt a Margó első napja
A februári Valójában senki zenés színházi előadással egybekötött beszélgetésről

Más művészeti ágakról

Megnéztük a 15. Frankofón Filmnapok legjobb filmjeit
Mike Cheslik: Hundreds of Beavers
A HUBBY Év Gyerekkönyve Díj nyerteseinek kihirdetése
Frenák Pál: Lutte of Birds


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés