bezár
 

színház

2025. 03. 04.
Mécs Károly színművész életútjáról a KIM
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mécs Károly Kossuth-nagydíjas és Jászai Mari-díjas színművészt, a nemzet művészét, érdemes és kiváló művészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti – közölte a tárca kedden az MTI-vel.

Az életének kilencvenedik évében elhunyt művész életútját felidézve azt írták, Mécs Károly 1961-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, de már korábban fellépett a Nemzeti Színházban és a Petőfi Színházban. 1961-től Szegeden, majd 1963-tól a Thália Színházban, illetve az Arizona Színházban játszott. 1993-ban a Művész Színház társulatához szerződött, 1996-tól a Thália Társaság tagja volt.

Szkéné színház

A Budaörsi Játékszín társulatában rendezőként is több alkalommal kipróbálhatta magát, emellett a Karinthy Színházban és a Nemzeti Színházban többször volt meghívott előadó. Az Operaházban a Szöktetés a szerájból című Mozart-opera Szelim basájaként debütált 2001 szeptemberében.

Játszott németül és franciául is, a Deutsche Bühne Ungarnban számos főszerepet alakított, több filmet forgatott németül, és egy évadon át Bécsben főszerepet játszott.

A filmvásznon volt többek között szenvedélyes Rómeó, semmirekellő, de bájos svihák mint Noszty Feri, fess és nemzetéért lángoló hazafi mint Baradlay Richárd A kőszívű ember fiaiban, huszártiszt Sára Sándor 80 huszár című filmjében – idézték fel alakításait.

Mint írták, emlékezetes filmes munkája volt a Két emelet boldogság, az Esős vasárnap, az Élve vagy halva, az Októberi vasárnap, a Vámmentes házasság és A játékos.

Mécs Károly 1970-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat, érdemes művész 1977-ben lett. A Kazinczy-díjat 1995-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét 1996-ban vehette át. 2002-ben kiváló művész lett. 2013-ban Kossuth-díjat kapott és még abban az évben Budapest díszpolgára címet vehetett át, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választották.

A Nemzet Művésze díjat 2016-ban vehette át, 2021-ben Kossuth-nagydíjjal ismerték el munkáját. Ugyanebben az évben kapta meg a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját.

 

Fotó: Cseke Csilla/MTI

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szigethy Gábor: Régi mosolyok, régi könnyek
Parasztopera az SZFE-n

Más művészeti ágakról

Megtartották a harmadik Csak ezt az 1-et kértem! feminista fesztivált


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés