zene

A Müpa rezidens orgonistája, Fassang László szerkesztésében megvalósuló programsorozat keretében neves hazai és külföldi előadóművészek szólaltatják meg a zeneszerző valamennyi orgonaművét.
A koncertfolyam központi helyszíne a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, de a Müpa egyéb terei is várják a zenehallgatókat, hiszen az egész napos muzsikát szórakoztató kísérőprogramokkal egészíti ki az intézmény – olvasható a közleményben.
A tájékoztató szerint az éjszakai hangversenyeket Czakó Zsolt fényfestése kíséri, és különlegeségnek ígérkezik az is, hogy a közönség a színpadi babzsákokon is helyet foglalhat vagy éppen kötetlenül ki-be sétálhat.
A tizennégy részes koncertfolyam nyitóeseményén az 1997-es születésű Sebastian Heindl lép fel, aki tízéves korától annak a Tamás-templomnak a kórusában énekelt, amelynek egykor Bach volt a karnagya. Műsorát a legismertebb Bach-orgonadarab, a D-moll toccata és fúga dallamaival kezdi.
Éjszakára Fassang László mellett olyan művészeknek adja át a stafétát, mint Kubík Tamás, Palkovics Mária, Kun Rajmund, Zsilka Alan, Vizi Dávid és Szedmák Eszter. Az intézmény kiemeli, hogy a fellépő művészek közül többen még pályakezdők voltak az első, tíz évvel ezelőtti Bach24-en, ma pedig már érett muzsikusokként állnak színpadra.
Május 3-án délelőtt 10 órától tizenhat fiatal zenész mutatkozik be, őket Ella István, Nauratyill Zita, Jan Liebermann és Kecskés Mónika követi majd a hangszernél. A koncertfolyamot a belga Bernard Foccroulle a Hatszólamú ricercar dallamaival zárja.
Ezen a napon a Müpa különleges orgonaszimulátora várja azokat, akik szeretnének közelebbről megismerkedni a "hangszerek királynőjével". Azokat pedig, akik a játék mellett az építés iránt is érdeklődnek, a Müpa Kék termében várják, ahol egy valódi, sípos orgona megépítésében vehetnek részt – olvasható a közleményben.