bezár
 

színház

2025. 02. 12.
Indulhatunk, Edit néni?- Bemutató a Dantéban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Indulhatunk, Edit néni?- Bemutató a Dantéban Indulhatunk, Edit néni? címmel abszurd komédiát mutatnak be Zsurzs Kati főszereplésével március 7-én a Dante Közösségi Alkotótérben a Déryné Program támogatásával.

A produkcióban, amelynek próbái múlt héten kezdődtek a Déryné Központban, az Edit nénit alakító Zsurzs Kati mellett Jánosi Ferenc és Búza Tímea játszik. Az ősbemutató a Déryné Program Barangoló alprogramjának támogatásával valósul meg - olvasható a Déryné Program MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Kovács Gábor Attila abszurd komédiájában valószerűtlen helyzet alakul ki egy belvárosi gangos házban: Edit néni, a nyugdíjas tanítónő bejárati ajtaján beragad a zár, pedig pont készülődik valahová. Éppen arra jár egy betörő, a kissé esetlen, de jólelkű Bandi, Edit néni pedig megkéri, hogy törje fel a zárat, cserébe kirabolhatja a lakást. Bandi a kezdeti vonakodás után rááll az alkura.

Edit néni lelkesen ajánlgatja az értékesnek vélt holmikat, közben beszélgetni kezdenek. Kiderül, hogy aznap készül beköltözni egy idősek otthonába, mert a fia távol él a családjával. Elkezd kibomlani Edit néni élettörténete, és Bandi is mesélni kezd magáról. A lakás kifosztásából egy barátságos délután kerekedik, ám váratlanul felbukkan a szomszédasszony, Franciska is, akinek régóta fáj a foga Edit néni értékesebb holmijaira - írják az ismertetőben.

A közleményben idézik Zsurzs Katit, aki szerint mindenki szomszédságában élhet egy Edit néni, aki már egyedül van, szerettei meghaltak, vagy csak magára hagyták. "Edit néni valósága néha csak a képzeletében él, az emlékek gyakran egy tárgy vagy egy régi ajándék hatására előtörnek, átalakulnak, megszépülnek, de már nem ragaszkodik semmihez. És jól esik neki, ha egy ismeretlen fiatalember értékesnek találja múltja legfontosabb kincseit" - mondta a szerepről.

A rendezőt is idézik, aki kiemelte: nagy lehetőség egy alkotó életében, ha olyan darabot vihet színre, amit ő maga is írt, ráadásul egy ilyen régóta dédelgetett történetet. Hozzátette: a sztori magját még évekkel ezelőtt rövidfilmtervként találta ki, és a Barangoló Drámaírói Műhely felhívására merült fel, hogy érdemes lehetne hosszabban kifejteni, és akár színműként gondolkozni róla.

"Az írás közben veszítettem el az édesanyámat, aki szintén tanítónő volt, mint a darab főszereplője, Edit néni, így óhatatlanul is sok szempontból személyessé vált a sztori" - mondta Kovács Gábor Attila.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

KIBORULT – színház, vacsora, pótSzilveszter! a Kettőspont Színházban
színház

Bolondok tánca a Radnóti Színházban
színház

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában

Más művészeti ágakról

Miklya Luzsányi Mónika Szerelmem, Petőfi Zoltán? című kötetéről
Lőrincz Csongor válaszai a prae.hu AI-körkérdésére
art&design

A Köddé vált jégtenger – Kortárs reflexiók Caspar David Friedrich művészetére című kiállításról
Nehéz istennek lenni: Arkagyij és Borisz Sztrugackij regényétől Aleksei German filmadaptációjáig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés