bezár
 

színház

2025. 02. 12.
Alakul a színházak támogatása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Alakul a színházak támogatása A következő években is garantált a közös működtetésű színházak állami támogatása a Kulturális és Innovációs Minisztérium tájékoztatása szerint - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában, amelyben Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár elmondta: elindultak a tárgyalások arról, hogy az elkövetkező öt évben hogyan, milyen feltételek mellett tudják támogatni a színházakat, úgy, hogy az mindenki számára a legnagyobb megelégedésre szolgáljon.

A műsorban felidézték, hogy a kormány még 2020-ban döntött arról, hogy az állam hozzájárul a színházak működéséhez, vagyis a fenntartó önkormányzatokkal egyenlő arányban, központi költségvetési támogatás formájában biztosítja a színházak működéséhez szükséges pénzügyi feltételeket.

Szkéné színház

Novák Irén elmondta, hogy a pandémia miatt kialakult új helyzetben a kormány felismerte, hogy nagyobb szerepvállalásra van szükség, ennek megfelelően húsz vidéki önkormányzattal és hét fővárosi színházra vonatkozóan kötött megállapodást.

"Ezek a megállapodások öt évre vonatkoztak, 2024. decemberben lejártak, mi azonban úgy döntöttünk, hogy három hónapra meghosszabbítjuk az előző feltételekkel, de egy új konstrukcióban is gondolkodunk, hiszen vannak már tapasztalatok előttünk" - mondta el az államtitkár, hangsúlyozva: a színházak vezetőivel és a polgármesterekkel folytatott egyeztetések alapján egyértelműen elmondható, hogy jó konstrukcióról van szó, amit érdemes folytatni.

"Ez egy kiszámítható működést tesz lehetővé a színházaknak, hiszen hosszú távon, öt évre garantálja az állami támogatásnak a mértékét szerződésben foglalt keretek között, ami egy nagy biztonságot jelent a mai nehéz gazdasági helyzetben" - mutatott rá a helyettes államtitkár.

Tájékoztatása szerint a támogatás mértéke az elmúlt években körülbelül 20 milliárd forint volt, aminek része volt a működési támogatás és a bérfejlesztési támogatás is, amit szintén az állam biztosít 2022 óta a színházaknak.

Hozzátette, reményeik szerint "valami pici kis emelésre" lesz lehetőség. "Erről még folynak a tárgyalások, hiszen azért nem vagyunk könnyű gazdasági helyzetben, de a szándék a kormányzat részéről megvan erre" - mondta a KIM helyettes államtitkára, hangsúlyozva, hogy a cél a mindenki számára legmegfelelőbb konstrukció kidolgozása az elkövetkezendő öt évre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az imposztor című előadás a Pesti Színházban
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
Penelope Skinner: A legenda háza a Belvárosi Színházban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról

Más művészeti ágakról

Roskó Gábor és a Project333
Az Ifjúság című elbeszélő költemény margójára
Nehéz istennek lenni: Arkagyij és Borisz Sztrugackij regényétől Aleksei German filmadaptációjáig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés