irodalom
![A Bálnában lesz az idei Könyvfesztivál](data/_cache/2025-02-11/konyvfesztival_kocka_45891_220x220.jpg)
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál helyszíne az elmúlt években a Millenáris park volt, a tavalyi rendezvényen csaknem 150 kiállító volt jelen.
Az elsősorban a Semmi című regény szerzőjeként ismert dán író, Janne Teller két évvel ezelőtt részt vett a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztiválon, 2016-ban pedig a könyvfesztiválon volt magyarországi kiadója, a Scolar vendége.
A közgazdász végzettségű írónő korábban az ENSZ és az Európai Unió tanácsadójaként dolgozott olyan veszélyeztetett térségekben, mint Tanzánia, Mozambik vagy Banglades. Szakterülete a konfliktuskezelés volt.
Semmi című regénye hozta meg a világhírt számára: főszereplői iskolások, akiknek egy osztálytársuk kijelenti, az életben semminek sincs értelme, ezért kivonul az osztályteremből.
A könyv dán fogadtatása nem volt zökkenőmentes: támadták tanárok, politikusok is. A Semmi 2001-ben elnyerte a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díját, sőt azóta kötelező olvasmány a dán iskolákban és Európa több más államában is használják az oktatásban.
Magyarul eddig megjelent kötetei: Semmi (regény, 2011), Ha háború lenne nálunk (regény, 2012), Minden (novellák, 2015), Macskaköröm (regény, 2017). A Semmi színpadi változatát, egy zenés-bábos pszichothrillert 2013-ban mutatta be a Budapest Bábszínház, a produkcióban a Quimby-dalai hangzottak el.
Az MKKE közleménye arról is beszámolt, hogy a 96. Ünnepi Könyvhetet június 12. és 15. között tartják a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén. Ezen a rendezvényen tavaly 170 kiállító vett részt 150 standdal, több mint ezer dedikálást és számos kísérő programot tartottak.