színház
![Véget ért a Kabóca Bábszínház Nemzetközi Felnőttbábfesztiválja](data/_cache/2025-02-11/vph_6581_45890_220x220.jpg)
A Kabóca Bábszínház első alkalommal rendezte meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált 2025 februárjában. Az UNIMA Nemzetközi Bábművész Szövetség védnöksége alatt létrejött seregszemlén, három nap alatt 9 előadást láthatott a közönség. A programot szakmai prezentációk és közönségtalálkozók színesítették, emellett Tradíció és innováció címmel időszaki kiállítás is nyílt a bábszínház kiállítóterében, Pap Hanna médiaművész munkáiból.
A fesztivál hatalmas érdeklődést váltott ki: a programokon közel ezer néző vett részt egy hétvége alatt. A hazai résztvevők mellett Franciaországból, Németországból, Csehországból, Lengyelországból, Olaszországból, Szlovákiából és Szlovéniából is érkeztek vendégek a veszprémi szakmai találkozóra. Az előadásoknak a Kabóca Bábszínház terei mellett az Eötvös Károly Könyvtár Kisfaludy terme adott otthont, míg a szakmai közönség a Foton Audiovizuális Központba és a CODE Digitális Élményközpontba is ellátogathatott.
A versenyprogramban szereplő előadásokat öttagú zsűri értékelte, amelynek tagjai: Vanessa Silvy, a párizsi Francia Intézet munkatársa; Csató Kata, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója és az UNIMA Magyar Központjának elnöke; Pavel Hubicka, a brnói Radost Színház igazgatója; Ondrej Spisak nyitrai bábszínházi rendező; valamint Muraközy Péter, Veszprém város alpolgármestere.
A zsűri négy elismerést osztott ki. A fesztivál fődíját a Ljubljanai Bábszínház Session Bulgakov című előadása kapta. Különdíjjal jutalmazták a bialystoki Grupa Coincidentia Superheroes-, illetve a hottói Magamura Alkotóműhely Faust című produkciókat. Az UNIMA Nemzetközi Bábművész Szövetség fesztiváldiplomáját a római Unterwasser Theater vehette át, az Untold című árnyszínházi előadásért.
Az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Waclaw Felczak Alapítvány támogatásával valósult meg. A Kabóca Bábszínház tervei szerint a fesztivál következő kiadását 2027 februárjában rendezi meg.
A fődíjat elnyerő SESSION BULGAKOV alkotói:
Rendező és adaptáció: Matija Solce
Díszlettervező: Tomáš Žižka
Dramaturgok: Tjaša Bertoncelj, Benjamin Zajc
Bábtervező: Brane Solce
Fénytervező: Kristjan Vidner
Videó: Gregor Gobec
Előadják: Gašper Malnar, Miha Arh, Filip Šebšajevič g. a.