zene
A hetedik alkalommal megszervezett nagyszabású eseményen a Romano Drom az esti fő programsávban, a nagyszínpadon lép fel, várhatóan 100 ezer néző előtt - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A Romano Drom zenekar a magyarországi kortárs cigány kultúra egyik legismertebb képviselője. Tavaly ünnepelte fennállása negyedszázados évfordulóját; 1999-es alapítása óta bejárta a világot Kairótól New Yorkig, Dél-Koreától Londonig, Pekingtől Oslóig. Turnéztak a Közel- és Távol-Keleten, számos sikeres tengerentúli koncertsorozat van a hátuk mögött, emellett játszottak Európa csaknem valamennyi országában.
Az együttes célja, hogy különleges zenéjét eljuttassa és megszerettesse azokkal is, akik nem ismerik az oláh cigány muzsikát, táncokat és kultúrát. Ez az elképzelés albumaik során nyomon követhetően teljesedik ki, az eredeti oláh cigány dallamokat eltérő zenei kultúrákból ismerős vonásokkal vegyítve.
A zenekar idén új lemezt jelentet meg, ennek dalai idehaza első ízben a budapesti Turbinában lesznek élőben hallhatóak március 7-én.
A Romano Drom-ot (romani nyelven: a cigányok útja) Kovács Antal énekes, gitáros alapította. Az együttes 2019-ben a tamperei világzenei expón képviselte Magyarországot; Kovács Antal egyik alkotója, szereplője a Somnakaj című cigány musicalnek.
Az együttesben a zenekarvezető mellett jelenleg Kovács Antal Máté énekel és gitározik, Kovács Krisztián ütőhangszereket szólaltat meg és táncol, Winterverber Csaba basszusgitározik, Müller Máté pedig dobol.