bezár
 

színház

2025. 01. 29.
100 éve született Kemény Henrik
Kemény Henrik január 29-én lenne 100 éves.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tárlatvezetéssel egybekötött bábkészítő programokkal kezdődik kedden a Kemény Henrik bábművész születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hét a debreceni Vojtina Bábszínházban. 

A bábos család munkásságának és a vásári bábjáték műfajának tovább éltetésében Debrecen és a Vojtina Bábszínház kiemelt szerepet játszik, miután Kemény Henrik a valamikori Kemény Bábszínház (1927-2011) teljes hagyatékának gondozását 2006-ban az általa létrehozott Korngut-Kemény Alapítványra bízta, amelynek székhelyeként Debrecent jelölte meg.

Szkéné színház

Január 28. és 31. között naponta 10 és 14 órától megnyílik a Világközép tárlat ajtaja, hogy a gyerekek Bambi és Csokipofa történetén keresztül megismerkedhessenek a Vitéz László játékok nagymesterének világával, az ikonikus bábokkal és a bábművészet kulisszáival.

A tárlatvezetés után a gyerekek maguk készíthetik el bábjaikat a játszószínház bábszínészei segítségével, sőt eredeti felvételen tekinthetik meg Kemény Henrik bábjátékát - jelezték.

A közlemény szerint január 29-e a megemlékezés egyik kiemelt napja lesz: hosszú idő után ugyanis méltó helyre kerülnek a Korngut-Kemény hagyaték bábjai, amelyeket a mester a debreceni székhelyű Korngut-Kemény Alapítványra hagyott.

A Vitéz László BábTér, vagyis a Kossuth utcai Világközép tárlat már több éve működő kiállítóhelye mellett a bábszínház Kálvin téri épültének első emeletén a centenáriumra elkészült a Vitéz László Látvány-Tár is, amelyben a hagyaték kiállításon nem szereplő bábjai, bábos kellékei és a dokumentációk kapnak méltó, szakszerű elhelyezést.

A Látvány-Tár nyitó ünnepsége január 29-én 10 órától lesz, majd 29-én, 30-án és 31-én folyamatosan indulnak tárlatvezetések Megszólal a bábraktár címmel - írták.

A Kemény Henrik 100 – A Bábjátékos (1925-2025) című programsorozat keretében több kiállítás mellett a bábfigura- és paravánkészítéssel is megismerkedhetnek az érdeklődők, találkozhatnak a Kossuth-díjas Kemény Henrikről készülő a Bábjáték című film rendezőjével, Halász Glóriával, majd az ünnepi hét február 2-án családi vasárnappal zárul a debreceni Vojtina Bábszínházban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az imposztor című előadás a Pesti Színházban
A Mesautó a Veres1 Színházban
Lev Birinszkij: Bolondok tánca a Radnóti Színházban
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

A Zenica felett az ég és A fekete kert a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Kulcsár Szabó Ernő válaszai a prae.hu AI-körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés