film
Bár a filmet hivatalosan William Feigenbaum jegyzi, az animációt Gémes József rendezte – hívták fel a figyelmet a forgalmazók. Feigenbaum a forgatókönyvet Thomas Baummal közösen írta, együttműködve Szalóky József szinkrondramaturggal. A film zenéje Robert Larimer, Bert Keyes és Pethő Zsolt együttműködésével született.
A hangeffektek felvételeiben pedig Frank Welker is közreműködött, akit az amerikai szinkronszakma egyik legnagyobb alakjának tartanak.
A rajzfilmben számos híres színész és énekes hallható Márkus Éva szinkronrendezésében. A mesélő Bessenyei Ferenc, a főszereplők Márkus László és Major Tamás, de megszólal a filmben Bujtor István, Zenthe Ferenc és Gálvölgyi János is.
A musicalbetéteket pedig a hazai popzene olyan legendái éneklik, mint Kovács Kati, Kútvölgyi Erzsébet és Máté Péter – olvasható a közleményben.
A film főszereplője Hugó, a vízilóbébi. A Kolibri sziget kikötőjét elárasztják a cápák, és hogy megszabaduljanak tőlük, Magin szultán egy csillagkép hatására a szárazföldről vízilovakat hozat, melyek végezni tudnak a tengeri fenevadakkal. A terv sikerül és ugyan a kikötőt felszabadító víziló-csapatot előbb ünneplik az emberek, a jószágok hamar terhessé válnak a sziget népének. A feldühödött gazdák az állatok ellen fordulnak, élükön a gonosz Aban kánnal. A kegyetlen támadást csak Hugó éli túl, akit a helybéli gyerekek vesznek pártfogásukba - áll az ismertetőben.
Felhasznált fotó: Pannónia Entertainment