építészet
A korábbi években olyan nagynevű intézmények kapták már meg ezt a díjat, mint például a finn Számi Múzeum, a londoni Viktória & Albert Múzeum, a svájci Etnográfiai Múzeum, a bilbaói Guggenheim Múzeum vagy a valenciai Etnológiai Múzeum.
A díjat 1977-ben alapította az Európa Tanács égisze alatt az Európai Múzeumi Fórum (EMF) azzal a céllal, hogy ösztönözzék az európai múzeumok közötti eszmecserét és az inspirációs hálózatok kialakulását.
Az évente kiosztott fődíj és a különféle speciális díjak rangos elismerésnek számítanak az egész kontinensen, a díjkiosztó pedig alkalmat ad az innovatív megközelítések népszerűsítésére a múzeumi szférában - olvasható a közleményben.
Mint írták, a díjkiosztó rendezvény háromnapos konferencia programjába ágyazódik be, amelynek során a jelölt múzeumok saját intézményeiket és muzeológusaikat mutatják be. "A Magyar Zene Háza számára fontos állomás a jelölés, illetve a konferencián való részvétel, hiszen ezzel az intézmény a nemzetközi elismertség újabb fokára léphet" - áll a közleményben.
Felidézték, hogy az EMYA zsűritagok ülése november 7. és 9. között zajlott Portimaóban (Portugália), ekkor döntötték el, hogy kik kerülnek a jelöltek közé. A győztesek kihirdetésére és a díjátadó ünnepségre az EMF éves konferenciáján kerül sor, amely 2025. május 21. és 25. között lesz Białystokban, Lengyelországban.
Fotó: Wikipedia/zenehaza.hu