Petrányi Zsolt, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese a megnyitón mondott köszöntőjében kiemelte: a magyar művészet kevéssé ismert és feldolgozott szerzőinek a bemutatása alapvető cél és feladat.

"Ebben az esetben külön érdekesség az, hogy magának a szerzőnek, Nemes Lampérthnak személyes kötődése is van a Szépművészeti Múzeumhoz, ami ennek a kutatásnak és a bemutatónak, az itt látható leveleknek külön karaktert ad"

- mondta.

Ez azt az összefüggést is erősíti, hogy a magyar műgyűjtés és a magyar gyűjteményeknek a századforduló utáni bemutatása milyen átfogó hatással lehetett a magyar művészet fejlődésére - emelte ki.

Rödönyi Rita művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta: a kamaratárlaton, amely Nemes Lampérth József (1891-1924) halálának századik évfordulójára készült, az avantgárd festő életéről és művészetéről a Szépművészeti Múzeummal és munkatársaival kialakult szoros kapcsolatán keresztül emlékeznek meg.

Felidézte:

a kiállítás ötlete 2022-ben született meg, a berlini Magyar modern című tárlat előkészítése során. Ekkor, a dokumentumok átnézésekor szembesült azzal, hogy a festőnek milyen sok levele maradt fenn, amelyeket a Szépművészeti Múzeum munkatársaihoz írt, és ezek stílusa milyen közvetlen.

Erre a kapcsolatra a tárlat címében is utalnak, és a bemutatott műveket is a leveleknek megfelelően válogatták - tette hozzá.

A kiállításon bemutatják azt a négy muzeológust, akik a legdokumentáltabban voltak kapcsolatban a festővel, elismerték és támogatták. Köztük van Petrovics Elek, Hoffmann Edith, Pogány Kálmán, aki felfedezte a festőt az 1910-es évek elején, valamint Wilde János.

A kurátor elmondta: a bemutatott 32 művet - 6 festményt és 26 grafikát - döntően a múzeum festészeti és grafikai osztályának anyagából válogatták.

Elsősorban azok a művek láthatók, amelyeket maga a művész ajándékozott a múzeumnak, vagy tőle vásárolt az intézmény. Az osztály gyűjteményében 10 alkotása található meg, és a teljes életműben is összesen 20-25 olajfestményt ismernek - tette hozzá.

A műveket kronologikus sorrendben mutatják be.

A pályakezdő évek alkotásai közül az 1911-ben készült három grafikát emelte ki, amelyeket 1912-ben vásárolt meg a Szépművészeti Múzeum. A művész ekkor 20 éves volt, alkotásai nagyon korán kerültek be az ország első képzőművészeti gyűjteményébe - hangsúlyozta a kurátor.

Kiemelte továbbá a művész 1912 decemberében, édesapja halálakor készített A ravatal című festményét, amelyet 1918 szilveszterén kelt levelében örök letétül ajánlott a múzeumnak.

A művész Párizsi tanulmányainak időszakát (1913-1914) aktképei és a Szajna hídjait ábrázoló grafikái képviselik. Ezt követik az I. világháború idején, a galíciai fronton töltött hónapjai alatt készített alkotásai.

Az 1916-tól 1918-ig készült művek között az életmű olyan fő darabjai láthatók, mint a Háttal álló női akt, valamint A Gellérthegy lejtőjén című olajfestményei. Szintén itt kapott helyet az a tussorozat, amelyet 1917-ben, nővérénél tett kolozsvári látogatásakor készített.

Az életmű lezárását jelentő alkotások közül Rödönyi Rita kiemelte a Kmetty Jánossal közösen készített BE! című 1919-es toborzóplakátot, valamint a későbbi művek között említette Az angyalföldi elmegyógyintézet és a Férfifej című tusrajzokat, amelyeket 1921-1922-ben készített az Angyalföldi Elmegyógyintézetben.

A kurátor elmondta:

a műveket gazdag dokumentumanyag egészíti ki, archív fotók, kiállítási katalógusok, a múzeumban dolgozó barátoknak küldött levelek, képeslapok.

lolvashatók Nemes Lampérth József 1917-ben Wilde Jánosnak írt sorai, amelyekben beszámol a Nemzeti Szalonban bemutatott műveinek sikeréről, és az 1920 márciusában Hoffmann Edithnek küldött levele is, amelyben arról tájékoztatja a muzeológust, hogy ígéretet kapott Fritz Gurlitt galeristától kiállításának berlini megrendezésére.

Bár Nemes Lampérth József fiatalon, 33 évesen halt meg, így életműve szűkre szabott, jelentősége és kortársaira, illetve a magyar művészetre kifejtett hatása vitathatatlan - hangsúlyozta Rödönyi Rita.

Hozzátette, hogy Nemes Lampérth Józsefet halála után hosszú időre elfeledte a magyar művészet, és csak a Patakiné Molnár Zsuzsa által kezdett kutatómunkának köszönhetően került be újra a magyar művészeti kánonba az 1960-as években.

Ekkor, 1963-ban átfogó életműkiállítást is rendezett műveiből a Magyar Nemzeti Galéria, amelyet azóta több tárlat is követett. Legutóbb 2016-ban a Kieselbach Galériában volt gyűjteményes kiállítása.

Fotó: Magyar Nemzeti Galéria