art&design
A kötet megvalósításában a Stúdió 35 tagja vett részt. Ehhez hasonló, a tagság széles körének munkáit magában foglaló kiadvány 2010-ben jelent meg utoljára, az 1985-től 2009-ig terjedő időszakot bemutató Antológia formájában, így a Budapest Fent-Lent hiánypótló látkép az FFS elmúlt pár évéről is. A korábbi antológiákkal ellentétben azonban a szerkesztés során nem kronológiai áttekintésre törekedtek, hanem egy adott téma (a város és a benne mozgó, találkozó, kapcsolódó emberek) köré építették a koncepciót. A laza szövésű fejezetekre tagolt anyagban így egyaránt helyet kaphattak például Szalay Krisztina fotói a kínai-negyedről és Schuller Judit családi örökséggel foglalkozó munkája is.
A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg. A pályázati kiírásban hangsúlyos szerepet kapott a projekt társadalmi hasznossága, ezért a kiadvány értékesítéséből származó bevétel teljes összegét a Menhely Alapítványnak utalják, akik ezt döntésük szerint az Első Kézből a Hajléktalanságról program működésére fordítják majd.
Résztvevő alkotók: Ákos Levente, Belicza László Gábor, Bilak Krystyna, Biró Dávid, Bohus Réka, Bóka Krisztina, Cinthya Dictator, Cseke Tamás, Dóka Gábor, Ficsór Zsolt, Fodor Dániel János, Gajewszky Anna, Kiss Imre, Kiss Richárd, Krász Kíra Dorottya, Lantos Olivér, Legát Franciska Anna, Markó Luca, Németh Domonkos Tamás, Nényei Lujza, Regős Benedek, Schuller Judit Flóra, Szabó Liza, Szalay Krisztina, Száraz Katalin, Szécsi Noémi, Szigligeti Balázs, Szövérffi Adrienn, Tóthová Emese, Váczi Lilla, Varga Domonkos, Varga Krisztián, Varga Viktor, Vitray Anna Zsófia, Zellei Boglárka Éva
Felhasznált fotók: Budapest Fent - Lent fotókönyv