bezár
 

zene

2024. 11. 05.
Operaház: két szereposztásban és két befejezéssel a Turandot
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Operaház: két szereposztásban és két befejezéssel a Turandot Puccini háromfelvonásos operáját Sümegi Eszter és Rálik Szilvia, valamint László Boldizsár és Yusif Eyvazov főszereplésével viszi színre Barta Dóra.

A tradíciót és a modernitást ötvöző nagyszabású produkció két szereposztásban a Luciano Berio 2002-ben komponált lezárását is megszólaltatja a hagyományos, Franco Alfano-féle befejezés mellett. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát Halász Péter első vendégkarmester dirigálja - írják.

prae.hu

A november 9-i premiert követően november 12-én, 17-én, 19-én és 23-án, valamint Puccini halálának évfordulóján, november 29-én a címszerepben most debütáló Sümegi Eszter, László Boldizsár és Pasztircsák Polina főszereplésével a Berio-féle változatot, míg november 13-án, 21-én, 24-én és 27-én Rálik Szilvia, Yusif Eivazov és Kriszta Kinga közreműködésével az Alfano-féle lezárással lesz látható Puccini operája.

A Turandot további szerepeiben a tíz év után újra színpadra lépő Gulyás Dénes mellett Fried Péter, Erdős Attila, Szappanos Tibor, Pál Botond / Kiss Tivadar és Palerdi András lesz látható.

A 100 évvel ezelőtt elhunyt Giacomo Puccini utolsó és egyben befejezetlenül maradt operája a darab címszereplőjéhez hasonlóan csaknem egy évszázada szolgál talányos fejtörővel színházi alkotók és a nézők számára egyaránt. 

A mitikus történetben a pekingi császári udvarban élő Turandot hercegnő egy meggyalázott és meggyilkolt ősének bosszúját hordozva küldi halálba kérőit, amikor azok nem tudnak megfelelni három rejtvényére. Egy tatár hercegben végül emberére talál, aki a sikerrel vett próbák után Turandot elkeseredését látva alkut ajánl: ha a rideg szépség másnap hajnalig kitalálja a férfi nevét, az hóhérkézre adja magát.

Puccini operájáról sokan feltételezik, hogy a szerző nem talált megoldást a befejezésre. A darabot végül a család és a kiadó felkérésére Franco Alfano (1875 - 1954) fejezte be, az 1926-os milánói bemutató óta ezzel játsszák az operaházak világszerte, de a grandiózus lezárást azóta is sokan hamisnak, hiteltelennek érzik. Így született meg a kiadóval együttműködésben Luciano Berio (1925 - 2003) 2002-es befejezése, amely 20. századi zenei nyelven, a Puccinire is nagyban ható Trisztán és Izoldát is megidézve, a kétségeket is megőrizve zárja le a művet.

A premierhez és a zeneszerző halálának centenáriumához kapcsolódva az Operaház Vörös szalonjában Puccini és magyarok címmel nyílik kiállítás.

Karczag Márton, az Opera emléktárának vezetője által összeállított tárlat Puccini magyarországi tartózkodásának történetét és más magyar kötődéseit is bemutatja. 

A kiállításon lesz először látható a Walter Rózsinak dedikált Manon Lescaut-kotta is, amelyet a Kemenes Cukrász Manufaktúra felajánlásának köszönhetően vásárolt meg a Magyar Állami Operaház - áll a közleményben.

Négyzetes kép a leadben: Magyar Állami Operaház hivatalos oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

gyerek

Jubileumi kiállítás a Deák17-ben
Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés