bezár
 

film

2024. 11. 02.
Új filmstúdiók lendítik fel a bécsi filmipart
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hivatalosan is megnyílt Bécs két új, modern filmes csarnoka, a HQ7 Studios, a város kikötőjében. Az osztrák főváros kikötőtársasága, a Hafen Wien, valamint a CC Real International és 3MPG ingatlanbefektető cégek közösen valósították meg a projektet, amely a nemzetközi szabványok szerint kialakított stúdiókkal a bécsi filmipart hivatott erősíteni.

Az új stúdiók különösen fontos szerepet töltenek be a Rosenhügel-Filmstudió bezárása után, így a bécsi filmes közösség végre professzionális helyszínt találhat a produkciók számára, melyek korábban kénytelenek voltak ipari épületeket és raktárakat átalakítani. A HQ7 Studios előtt is népszerű helyszínek voltak a bécsi kikötő területe és épületei a film- és sorozatgyártás számára. Itt készült többek közt a Tetthely című közkedvelt sorozat is.  

prae.hu

A 3.000 négyzetméteres, hangszigetelt csarnokok akár két produkció egyidejű megvalósítását is lehetővé teszik, korszerű technikai eszközökkel felszerelve és környezettudatos megoldásokkal, például napelemes energiaellátással, ami évente akár 80.000 kg szén-dioxid megtakarítást eredményezhet. Az akadálymentes stúdiók olyan szolgáltatásokkal is bővültek, mint jelmez-, smink- és műhelybérlés, valamint tágas raktárak.

Anu Shanker, a HQ7 Studios ügyvezető igazgatója szerint a stúdiók a helyi iparág mellett a nemzetközi piacra is nagy vonzerővel bírnak, és egyre több produkció érkezik Németországból és az Egyesült Királyságból. A HQ7 Studios célja, hogy 2025-re változatos osztrák, nemzetközi és hollywoodi produkciókat vonzzon, új korszakot nyitva ezzel Bécs filmgyártásában.

További információ a City of Vienna | International Offices hivatalos oldalánFacebook és Instagram oldalán.

Forrás: Tobias Holzer

Felhasznált fotó: Tobias Holzer

Képaláírás: Új filmcsarnokok működnek a Hafen Wien területén.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Dan Schoenbrun: Ragyogj TV, ragyogj!
Rich Peppiatt: Kneecap – Ír nemzeti hip-hopot!
Till Attila: És mi van Tomival?
Hans Steinbichler: Egy egész élet

Más művészeti ágakról

A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
A Mesautó a Veres1 Színházban
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés