zene
A Magyar Kincsek Ünnepe elnevezésű fesztivál programja a romantikától a kortárs zenéig vezet, központi motívuma évről évre a felfedezés, újrafelfedezés, az értékek megtalálása.
Magyar Concertók címmel nyitja a fesztivált a Concerto Budapest a Zeneakadémia nagytermében. A 11 órakor kezdődő koncert középpontjában három komponista művei állnak.
Először az évek óta zeneszerzőként is tevékenykedő zongoraművész, Bogányi Gergely Concerto Intenso című alkotása szólal meg, amelyet a szerző saját testvérének, Bogányi Bence fagottművésznek írt. Baráti Kristóf hegedűjátéka ihlette Dubrovay László 2. hegedűversenyét, amelyet a hegedűs előadásában hallhat a közönség. Végül Liszt Haláltánca, a Dies irae motívumának monumentális parafrázisa zárja a délelőttöt Bogányi Gergely és a Concerto Budapest előadásában.
A Tisztelet Ligetinek című délutáni koncerten Lukács Miklós Responses to Ligeti című műve szólal meg a Cimbiózis Trió és a Ligeti Ensemble fúvós szólistáinak előadásában a Solti Teremben.
A koncerten két kisegyüttes közös játéka tesz tanúságot arról, hogy a magyar zeneszerző munkásságának ihlető ereje a kortárs jazzben is a mai napig jelen van.
Magyar rapszódiák és fantáziák csendülnek fel 19.30-tól a Zeneakadémia nagytermében. A program Dubrovay László művének ősbemutatójával indul, a tárogatóra, cimbalomra és zenekarra komponált III. Magyar Rapszódiát a szerző a Concerto Budapestnek dedikálta. A két emblematikus hangszert Kiss Gy. László tárogatóművész és Szalai András cimbalomművész szólaltatja meg.
Az esti koncert Eötvös Péter Cziffra Psodia című művével folytatódik, amelyet a szerző Cziffra György születésének centenáriumára komponált Balázs János zongoraművész számára. Közreműködik Lukács Miklós cimbalomművész.
Az esten elhangzó Kodály Zoltán Páva-variációi a népzenei örökség mély rétegeit tárják fel, Liszt Ferenc Magyar fantáziája pedig a népies és klasszikus zene kapcsolódását ünnepli Balázs János zongoraszólójával.
Négyzetes kép a leadben: MTI/Balogh Zoltán