bezár
 

zene

2024. 10. 24.
Rapülők debütalbum vinylen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rapülők debütalbum vinylen Több mint harminc év után újra megjelenik vinylen a Rapülők első albuma. A lemez péntektől érhető el.

A kiadvány színes, limitált verziójának valamennyi példánya elfogyott az előrendelések során. A nagy érdeklődésre tekintettel a fekete változatú vinyl gyártott mennyiségét is meg kellett emelni – közölte a kiadó Magneoton.

prae.hu

A Rapülők 1992-ben alakult az Első Emelet két korábbi tagjából, valamint dalszövegírójából; a csapatot a rapper-énekes Geszti Péter (MC Gesztenye) mellett Berkes Gábor (Berkes T Boy) billentyűs és Szentmihályi Gábor (Michel) dobos alkotta. A zenekar első lemezén közreműködött Somló Tamás, Szolnoki Péter, Szulák Andrea, Malek Andrea, Tunyogi Orsolya és az XL Sisters is.

A lemezből, amely LP-n, kazettán és CD-n is megjelent, összesen 220 ezer példányt adtak el.

„Nem hívtuk magunkat rap zenekarnak, hiszen mi az általunk ismert rap és hip-hop sajátos, humoros változatát hoztuk létre. Igaz, azt komolyan vettük. A Rapülők első albuma volt a bizonyíték, hogy igenis lehet magyarul rapelni ipari mennyiségben, noha előzőleg több hazai kiadó elhajtott minket, mondván, a magyar nyelv nem alkalmas erre" – idézte a frontembert, Geszti Pétert a közlemény.

A Rapülők első lemezén olyan slágerek szerepeltek, mint a Nem adom fel!, a Lesz még rosszabb, az Áj láv jú, a Helyi terminátor, a Zúg a Volga vagy a Némber one. A csapat még egy stúdiólemezt készített, az 1993-ban megjelent Rapeta is átlépte a 200 ezres eladott példányszámot.

A trió 1994-es búcsúkoncertjén négyszer töltötte meg a Budapest Sportcsarnokot. A Rapülők 2006-ban újra összeállt a Riszájkling című koncert erejéig, majd 2011-ben a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján játszott, a Gesztivál című műsor keretében. A Rapülők 2017-ben, alapítása 25. évfordulóján a Budapest Sportarénában és a VOLT Fesztiválon is fellépett, 2022-ben pedig az Első Emelet 40 című koncerten volt ugyanott egy Rapülők-blokk is.

A Rapülők számai Geszti Péter Geszti Sixty című koncertjén is elhangzanak 2025. január 25-26-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Négyzetes kép a leadben: Rapülők hivatalos oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről

Más művészeti ágakról

Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
Kurátori bevezető


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés