bezár
 

színház

2024. 10. 24.
David Mamet Oleanna című darabja a Centrál Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
David Mamet Oleanna című darabja a Centrál Színházban Puskás Samu fordításában és rendezésében mutatja be a Centrál Színház november 23-án a kortárs amerikai drámaíró, David Mamet Oleanna című darabját Szabó Kimmel Tamás és Hermányi Marianna főszereplésével – közölte a színház.

A közlemény szerint a történet, melyben szexuális zaklatással vádolja tanárát egy tanítványa, áthidalhatatlan származási különbségekről és a nemek háborújáról szól.

Szkéné színház

A tanítványt, Carolt a színház új társulati tagja, A besúgó, illetve Az Árulók című sorozatokból ismert Hermányi Mariann játssza, Johnt, a professzort pedig Szabó Kimmel Tamás alakítja, akinek ez az első szerepe a Centrálban – közölték.

A színház közleménye az előadás fordítóját és rendezőjét, Puskás Samut is idézi, aki kiemelte, hogy David Mamet darabja az egyenjogúságról, ezen belül a társadalmi rétegek közt tátongó feneketlen szakadékról, a nemek harcáról szól.

„Iszonyatosan felbosszantott este, amikor először olvastam. Reggelre tudtam, hogy nagyon szeretem, nagyon fontos" – jegyezte meg a rendező, aki kiemelte: olyan előadásra törekszik, amely „okítás helyett kérdez és hatásvadászat helyett az emberi hatás áldozatait láttatja".

David Mamet forgatókönyvíró, rendező, író 1947-ben született Chicagóban. Pályafutását színészként és rendezőként kezdte, később kedvet kapott az íráshoz. Három Off-Brodaway darab szerzőjeként vált ismertté. Az 1984-es Glengarry Glen Ross című darabjáért Pulitzer-díjat kapott. Az Oleanna premierje 1992-ben volt, majd 1994-ben filmre vitte saját darabját. David Mamet filmes alkotóként is elismert, ő írta többek között A postás mindig kétszer csenget, az Aki legyőzte Al Caponét és Az ítélet című film forgatókönyvét, utóbbiért 1982-ben Oscar-díjra jelölték.

Négyzetes kép a leadben: Centrál Színház hivatalos oldala/Puskás Dávid

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről

Más művészeti ágakról

Till Attila: És mi van Tomival?
Kritika Vági János Hanghordozó című regényéről
Kritika a roveretói Művészet és fasizmus című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés