bezár
 

építészet

2024. 11. 08.
Bemutatták az Média Építészeti Díj döntőseit
Jubileum a MÉD történetében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén immár a huszadik alkalommal kerülnek megszavazásra az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díj (MÉD) nyertesei. A finalisták november 8-án mutatják be munkáikat az Urániában. Tudósítás az előválogató végeredményét kihirdető sajtóeseményről, a Millenium Házából.

Látványos, úri környezetbe gyűl össze az építész szakma színe-java, legalábbis az, akinek van ideje a szerda délelőttjét egy bőséges reggelivel összekötött sajtótájékoztatóval kezdeni. Obskúrus kérdésként felmerül bennem, hogy egy egyszerű sajtótájékoztatót miért egy ilyen helyre szervez az Építészfórum? Hiszen szakmai (vagy ideológiai) elvek mentén sok kritikával illette és illeti az államhatalmat, és a Millenium Háza nem is az utolsó az olyan épületek közt, melyek ezt a hatalmat oly’ jellemző módon reprezentálják.

prae.hu

De lehet csak én vagyok túlságosan gyanakvó. Gyanakvásom tárgya pedig csak egy szekunder kérdés persze. Hiszen szép, napsütéses őszi reggel van. Benn kényelmes székek, jó kilátás, tágas belső tér és egy rakás felszolgáló, akik serényen készítik a háttérben a svédasztalos reggelit. Szép háttér-kompozíció ez a kérdés megválaszolásához, hogy az ország legfontosabb, építészettel foglalkozó online médiuma milyen munkákkal kívánja reprezentálni az elmúlt év magyar építészetét. Illetve mea culpa. Hiszen itt nem az Építészfórum válogat: egy nemzetközi zsűri végezte el az előválogatást, majdnem kétszáz munkából választották ki a három kategória (Épület, Terv, Épített környezet) tíz-tíz jelöltjét. Ezt a döntést, ha valaki nagyon akarná, se tudná kifogásolni.

MÉD döntő sajtótájékoztató

De hogyan is zajlik majd ez a finálé? A közönségszavazással párhuzamosan négy „vezető magyar sajtóorgánum” képviselői fogják megjurálni a döntősöket. Adódik viszont a kérdés, hogy például Tóth Jakab a Partizán képviseletében mennyit ért az építészethez? Vagy Földes András a HVG-től, esetleg Bánszegi Rebeka a 24.hu-tól és Sümegi Noémi az Index-től? Mi alapján fognak ők dönteni? Igaz, minek kellene értsenek hozzá egyáltalán, hiszen ez egy média építészeti díj. És afféle kompenzációként az eseményen elhangzik az is, hogy a zsűri munkáját egy szakmai háttér-zsűri fogja „segíteni”. Megnyugodhatunk. Mégsem, kiderül, hogy lesz még egy ötödik zsűritag is, „de ez egyelőre meglepetés”. Így most megint van miért izgulni. Mi van ha egy teljesen dilettáns kerül oda? És miről is szól majd akkor a vita a zsűrizés közben? És tulajdonképpen ki is fog dönteni? A jobb rétor? És mióta engedtük meg, hogy az építészet retorikai kérdés legyen? De ha mégsem retorikai kérdés, és nem a jobb rétor szerint születik meg a győztes, akkor mi alapján? Ennek az épületnek virtuózabb színei vannak? Annak az épületnek tetszenek a fái? Milyen hitele és súlya van egy díjnak, ha teljesen más szakterületű újságírók döntenek róla? Túl sok kérdés, túl sok kérdés. Szép, napsütéses őszi reggel van, satöbbi. Felolvasásra kerülnek mindhárom kategória döntősei, az egyes műveket egy-egy fényképpel illusztrálva. Ezután felolvasásra kerülnek a díjat támogató vállalatok nevei is. Nyugodt, egyenletes tempóban közeledik az esemény a vége felé. A társadalmilag felelős és érzékeny épületek felvillantása után pedig már mehetünk is ingyen reggelizni, amit bizonyára szívvel-lélekkel készítettek el nekünk az észre sem vett hoszteszeink.

MÉD döntő sajtótájékoztató

Ez a nyakatekert értékelési rendszer pedig csak azért lehet baj, mert a huszadik MÉD finalistái között sok valóban kivételes építészeti munkát találunk. Azonban ezek a kivételes darabok sokszor nem a legkönnyebben hozzáférhető építészetet jelentik, így pedig félő, hogy egy-egy munka tényleges minőségei nem tudnak feltárulkozni a médiazsűri szeme előtt. Íme a lista, érdemes alaposan átböngészni. És a közönségszavazási lehetőségéről se feledkezzünk el.

Az épület, terv és épített környezet kategória legjobb 10-10-10 projektje a Közönségdíjért, míg az épület és terv kategória 5-5 finalistája a Média Építészeti Díjáért versengenek.

 

Épület kategória – Közönségdíj-jelöltek

A Budapesti Német Iskola új épülete, Budapest
Tervező: Bánáti + Hartvig Építész Iroda

DEAC – Meglévő lelátóépület felújítása és bővítése többfunkciós épülettel, Debrecen
Tervező: Biró és Társa Építésziroda Kft.

H151 ötlakásos társasház Lipótmezőn, Budapest
Tervező: Studio Kraft

KENDERHÁZ, Szentendre
Tervező: Projectroom

Esterházy-kastély Látogatóközpont, Balatonfüred
Tervező: MCXVI Építészműterem

 

Épület kategória – Finalisták 

Csűr-rekonstrukció, kulturális központ, Zetelaka
Tervező: DPDAstudio

Szárító, Debrecen
Tervező: dmb építész műterem

Pálos Monostor, Hargitafürdő
Tervező: Macalik Arnold, Lázár Csaba, Szilágyi-Bartha József

Vertfalú ház felújítása és bővítése, Velence Ófalu
Tervező: Bordás Mónika, Bordás Tamás

Gyöngyszem tagóvoda, Budapest
Tervező: Archikon

 

Terv kategória – Közönségdíj-jelöltek 

Kerékpáros hostel, Komárom
Tervező: Imre Flóra

Építőipari labor, Budapest
Tervező: Kustra Vencel

Demenciabarát Idősek Otthona, Mosonmagyaróvár
Tervező: Prépost Adrienn Anna

Multidiszciplináris Művészeti és Inspirációs Központ – MMIK revitalizáció, Zalaegerszeg
Tervező: Gyarmati Dóra

Sörállomás, Pusztaszabolcs
Tervező: Dózsa Bercel

 

Terv kategória – Finalisták

Térértelmezési kísérletek: nyitott művészeti tér a zártkertek világában, Törökbálint
Tervező: Varga Liza

A Boly, Budapest
Tervező: Majnár Rebeka

A Richards Richard posztó-szövetgyár területének revitalizálása, Győr
Tervező: Horváth Gábor, Horváth Gergely

KÖZTES HELY – Hordalékterek és rétegközösségek a Duna mentén, Budapest
Tervező: Skrabák Julianna

Roma Parlament és közösségi ház, Budapest
Tervező: Winkler Rebeka

 

Épített környezet kategória – Közönségdíj-jelöltek 

´Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben´ kiállítás installáció, Budapest
Tervező: Vannay Architecture

Töredékek/Fragments, Mikháza
Tervező: Sági Gergely

MOME Pavilon, Taliándörögd
Tervező: Tóth Ádám, Tasnádi Gergely

Árnyasvár – Legéndi gyerektábor, Legénd
Tervező: Bognár Gergely, Dobos Bence László, Bognár Petra

Dangubáló a Hernád partján, Szentivánbaksa
Tervező: Szentirmai Tamás DLA, Boros Miklós János DLA, Kállay Ferenc, Keller Ferenc, Zsiros Renáta

Közösségi csűr, Nagykökényes
Tervező: Kollektív Műterem

Turbine iroda, Budapest
Tervező: Paradigma Ariadné

A csákányospusztai templomrom felújítása, Tatabánya
Tervező: KÖZTI

Termelői piac, Bercel
Tervező: Kovács Zoltán, Ostoróczky Nóra

PIKSZIS Kultúrpont, Budapest
Tervező: INDIVIDIN design studio

 

A közönségszavazás, illetve az egyes munkák részletes elemzése a linken elérhető

 

Fotók: Építészfórum

nyomtat

Szerzők

-- Mánya Kristóf --

2000-ben született Budapesten. Az Óbudai Egyetemen építészetet, az ELTE-n esztétikát és filozófiát hallgat. Tanulmányai mellett verseket ír, első verseskötetén dolgozik.


További írások a rovatból

építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé
építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés